Belföld

Meddig kell várni a hitelesek mentőkötelére?

Az eszközkezelőről szóló törvényjavaslat a többször módosított határidőre sem készült el.

Még várni kell a bajba került lakáshitelesek segítését célzó nemzeti eszközkezelőre.

A társaságról szóló törvényjavaslat a többször módosított határidőre sem készült el, és idén várhatóan már nem is kerül a parlament elé – írta hétfői számában kormányközeli forrásra hivatkozva a Népszabadság.

A kormány őszi parlamenti jogalkotási terve szerint a nemzetgazdasági tárcának valamikor október folyamán kellett volna a parlament elé terjesztenie a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) létrehozásáról szóló törvényt, a javaslatot pedig novemberben kellett volna elfogadni – emlékeztetett a lap.

A lap felidézte: múlt héten vált nyilvánvalóvá, hogy nem lesz uniós beavatkozás, azaz az Orbán-kormány minden bizonnyal képes lesz tartani a 2010-es 3,8 százalékos hiánycélt, jövőre pedig a háromszázalékost. A NET-finanszírozás, a nagy költségráfordítás ugyanakkor idén nyilván nagy kiadási tételt jelentett volna a büdzsének. Vélhetően ezt spórolták meg, valószínűsítette a lapnak egy pontosan meg nem nevezett fideszes forrás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik