Belföld

Ügynöklisták – nem kell 50 évet várni

Okafogyottá válhat a Kenedi-bizottság működése.

Az érintettek számára megismerhetővé válhatnak azok a 2060-ig titkosított mágnesszalagok, amelyekre a kommunista diktatúra titkosszolgálatai másolták rá az ügynöklistáikat – írja a Magyar Nemzet.

A lap kormányzati forrásokból úgy tudja, hogy a több mint ötvenezer hálózati személy nevét, fedőnevét és adatait tartalmazó lista nyilvánosságáról a kormány már elvi döntést hozott. A jogszabálytervezet végső formáján most dolgozik a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A heteken belül a kormány elé kerülő törvénytervezet szerint lehetővé válna, hogy a rendszerváltás előtt megfigyelt, lehallgatott személyek hozzáférhessenek az őket érintő, a rendszerváltás előtt keletkezett és a titkosítás alól feloldott állambiztonsági iratokhoz.

Ez azt jelenti, hogy a Bajnai Gordon előző kormányfő által áprilisban felállított Kenedi János (a képen) által vezetett bizottság működése okafogyottá válhat – írja a Magyar Nemzet.

Mint ismert, a Kenedi-bizottságot arra kérték fel, hogy felügyelje a becslések szerint több mint ötvenezer hálózati személy nevét, fedőnevét, azonosító adatait és beszervezési dossziéjának számát tartalmazó 18 NBH-s mágnesszalag adatainak feldolgozását, minősítésük felülvizsgálatát, majd a minősítés alól feloldott anyagok levéltárba adását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik