Belföld

Hiller szerint annyi a jogi karoknak

Ha a KDNP oktatási koncepciója megvalósul, több másik kar is elveszítené egyetemi besorolását - véli az MSZP szakpolitikusa.

Megszűnne itthon az összes jogi kar az állami egyetemeken a kereszténydemokrata oktatási kormányzat felsőoktatási koncepciója szerint – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Hiller István szocialista politikus. Hiller István úgy véli, hogy ez az elképzelés nem fog megvalósulni.

A kereszténydemokrata oktatási kormányzat felsőoktatási koncepciójában az szerepel, hogy csak az lehet majd egyetemi kar, ahol az oktatók és kutatók legalább kétharmada tudományos fokozattal rendelkezik – mondta Hiller István. Mint fogalmazott: szakértőivel megnézték, hogy néz ez ki a valós életben. Az összesítés szerint számos nagy egyetem több kara is elveszítené ezzel az egyetemi besorolást, így például a Corvinus Egyetemen három, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen ugyancsak három, a Műegyetemen pedig öt kar járna így. Ráadásul az egyetemi jogi képzés ezzel megszűnne az összes állami felsőoktatási intézményben, így az ELTE-n, a debreceni, a pécsi, a szegedi, a miskolci és a győri egyetemen is. A koncepció szerint az egyházi és művészeti egyetemek mentesülnek ez alól a szabályozás alól.

Hiller István azt valószínűsítette, hogy ez az elképzelés nem fog megvalósulni. A szocialista politikus mindenestre hozzátette, hogy az MSZP azt kéri és javasolja: vonják vissza a teljes felsőoktatási koncepciót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik