Belföld

Tehetetlen a Fidesz az Ab-val szemben?

A Political Capital szerint megkerülhetetlen a testület megsemmisítő határozata a választókerületek ügyében.

A 2014-ig hatályba lépő új választási rendszert alapjaiban érinti a választókerületekkel kapcsolatos hétfői alkotmánybírósági határozat, mivel a Fidesz új választásitörvény-javaslatában szinte egy az egyben szerepel a hatályon kívül helyezett paragrafus, megkerülhetetlen annak felülvizsgálata – közölte a Political Capital választási szakértője, László Róbert kedden az MTI-vel.

Mint mondta, továbbra sem elegendő “tökéletes közeli” arányossággal megrajzolni az új határokat. “Ha nem biztosítják a törvényi garanciáit a népességmozgások választókerületi követésének, néhány év alatt bizonyosan újratermeljük az aránytalanságokat, és ismét veszélybe kerülhet az egyenlő választójog elve” – jegyezte meg.

Hozzátette: a jelen politikai környezetben az Ab-határozat nem akadályozza meg a Fideszt, hogy saját politikai érdekeit is figyelembe vegye a választókerületi határok meghúzásában, mégsem kerülheti meg a parlament, hogy megalkossa a törvényi garanciáit annak, hogy a maihoz hasonló helyzet soha ne állhasson elő újra.

Bizonyosan változtatni kell továbbá a törvényjavaslaton, mivel az továbbra is a kormányt hatalmazná fel térképrajzolásra – jegyezte meg.

Emlékeztetett rá: a Political Capital Institute a 2009. januári ferencvárosi időközi választások után az Alkotmánybírósághoz fordult. Ennek és más beadványoknak az eredményeképpen az Ab nemcsak az 1990 óta változatlan formában hatályos választókerületi beosztást semmisítette meg hétfői határozatában, hanem az úgynevezett felhatalmazási klauzulát is, amely a mindenkori kormány kezébe adta a választókerületi határok kijelölésének jogát.

László Róbert szerint a Political Capital álláspontja 2007 óta változatlan: egy önálló – a brit Boundary Commissions intézményéhez hasonló – határkijelölő testület felállítása jelentené a legjobb megoldást, ennek feladata lenne a választókerületek lakosságmozgáshoz való igazítása 6-10 évenként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik