Belföld

Becsületsértés miatt vádat emeltek Molnár Gyula ellen

Administrator
Administrator

2010. 12. 07. 20:35

A szocialista politikus rendőröket tegezett le, majd megfenyegette őket.

Öt rendbeli becsületsértés miatt vádat emelt Molnár Gyula volt MSZP-s országgyűlési képviselő, korábbi XI. kerületi polgármester ellen az ügyészség – közölte az MTV híradója. A vádirat szerint Molnár Gyula tavaly szeptemberben a budai Várban durván sértegette és kirúgással fenyegette az autóját megállító rendőröket. A híradó szerint az eset a tavalyi borfesztivál idejében történt, amikor a rendőrök közlekedésbiztonsági akciót szerveztek a várból levezető úton, hogy kiszűrjék az ittas vezetőket. Ekkor meg akarták állítani Molnár Gyula akkori XI. kerületi szocialista polgármester autóját is.

Sofőrje, – a híradó információi szerint – egy nyugdíjas rendőr azonban először csak lassított és kikiabált a kocsiból. “A rendőrök vallomása szerint azt mondta, menjenek az útból, mert nagy ember az utasa” – idézte a híradó.

Majd mikor végül megállt, a rendőrök igazoltatták a vezetőt. A vádirat szerint: Molnár Gyula ekkor kiszállt, felmutatta országgyűlési képviselői igazolványát és felelősségre akarta vonni az intézkedő rendőröket. A volt szocialista politikus kifogásolta a rendőri intézkedés elhúzódását, majd a helyszínen tartózkodó rendőröket, négy férfit és egy nőt, letegezett, és velük szemben sértő kifejezéseket használt: senkiknek nevezte őket és azzal fenyegetőzött, hogy ki lesznek rúgva – hangzott el a híradóban.

Az öt rendőr becsületsértés miatt feljelentette Molnár Gyulát. Ezt a Magyar Televíziónak megerősítette Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője is. Kifejtette: “a Budapesti I. és XII. kerületi ügyészség emelt vádat a terhelt ellen öt rendbeli becsületsértés vétsége miatt a Budai Központi Kerületi Bíróságon”. Az ügyben az MTV Híradó kereste Molnár Gyulát, ő azonban nem akart nyilatkozni – tették hozzá.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.