A kormány 2011. szeptember 30-tól jelentősen kibővíti a lakásfenntartási támogatásban részesíthetők körét és az elérhető támogatás összegét – mondta Nyitra Imre, a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság helyettes államtitkára.
A helyettes államtitkár felidézte, a Bajnai-kormány 2010 áprilisával megszüntette volna a gáz- és távhőtámogatás rendszerét. A Fidesz-KDNP kormány első körben ez év végéig meghosszabbította a támogatás rendszerét, majd a már benyújtott, az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításában pedig 2011. április 30-ig hosszabbítja meg azt – tette hozzá.
Kiemelte: ez a támogatási rendszer körülbelül 960 ezer háztartást ér el. Közölte azonban: nem éri el például azokat, akik nem gázzal és nem távhővel fűtenek. Ezért döntött úgy a kormány, hogy 2011. szeptember 30-tól jelentősen kibővíti a lakásfenntartási támogatásban részesíthetők körét és az elérhető támogatás összegét is növeli – jelentette ki.
Nyitrai Imre a részletekről szólva elmondta: aki a rászorultsági feltételeknek megfelel, annak jövő nyáron az adott önkormányzat jegyzőjéhez kell lakásfenntartási támogatási kérelemmel fordulnia, így szeptember elsejét követően a jegyző már a kibővített rendszer keretei között támogatásban tudja részesíteni azt is aki fával tüzel, azt is, aki szénnel, és azt is, aki például cseppfolyós gázzal fűt.
Igazságosabbá válik a rendszer, mely kimondottan az egyéni helyzeteket támogatja – jelentette ki.