A Jobbik szerint felháborító, hogy a kormány 185 millió forinttal támogatná jövőre a kormány.hu portál működését.
Zagyva György Gyula országgyűlési képviselő elmondása szerint azért “csapta ki a biztosítékot” a portál ekkora mértékű támogatása, mert 2008-ban Cser-Palkovics András fideszes képviselő a kormanyszovivo.hu 200 milliós támogatását “arcátlanul soknak” tartotta, most pedig közel 200 milliós támogatást adnak és ugyanazt a céget, a Kopint Datorgot bízták meg a működtetéssel. “Nem értem, hogy ez hogy függ össze a fülkeforradalommal” – tette hozzá.
Az ellenzéki politikus hozzátette: a kormány.hu önálló tartalommal nem is rendelkezik, csak a minisztériumi honlapokról linkelik át az információkat. A képviselő emiatt rejtett támogatást sejt a 185 milliós összeg mögött.
Elmondta azt is: mivel technikai okokból külön módosító indítványuk nem érkezett meg, Mesterházy Attila szocialista képviselő e témában írt módosító javaslatához adnak be kapcsolódó javaslatot. Nem mintha a szocialistáknak e témában joguk lenne felszólalni – fűzte hozzá.
Zagyva György Gyula szerint 165 millió forintot vonnának el a tervezett összegből, és ezt a kormány és a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja közötti, “néha akadozó kommunikáció” fejlesztésére fordítanák.