Az LMP háttérintézményének, az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumának elnökhelyettese, Hámori Ferenc a Népszabadságnak azt mondta: a programok elsődleges célcsoportja a párt tagjai, de közvetlen pártcélokat nem fognak finanszírozni.
Az alapítvány stratégiájának végleges verziója december közepére készülhet el, és a célok megvalósítására nyolc programot dolgoznak ki. Ebben közpolitikai elemzések készítése, ökopolitikai ismeretek továbbadása, kurzusok és utánpótlás nevelés szerepel – idézi a lap a kuratórium elnökhelyettesét.