Belföld

Megtévesztő a Posta SzerenCSEKK játéka?

Fogyasztóvédők szerint nem tájékoztatják megfelelően az ügyfeleket.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szerint a Magyar Posta nem tájékoztatja kellőképpen a fogyasztókat, amikor a SzerenCSEKK nevű játékban való részvételre hívja fel őket, ez pedig megtévesztő lehet.

A szövetség vasárnapi közleménye szerint a Magyar Posta SzerenCSEKK nevű nyereményjátékával azt ígéri a sárga csekkek kitöltői számára, hogy a befizetett összeget visszanyerhetik minden nap.

A fogyasztók a kitöltendő formanyomtatványt automatikusan és ingyenesen kapják meg a befizetett csekkek után, emiatt joggal gondolhatják, hogy maga a játékban való részvétel is ingyenes.

Bármennyire is ingyenesnek látszik azonban a részvétel, mégsem az. Ugyanis a játékban a kitöltött szerencse csekkek feladásával lehet részt venni, amely viszont 80 forint – hívják fel a figyelmet a közleményben.

Ha valaki olyan szerencsés, hogy visszanyerhetné az adott összeget, a pénzhez csak bizonyos feltételekkel juthat hozzá. A játékszabályzat ugyanis egyértelműen kimondja, hogy csak úgynevezett Posta Kártyán kapható meg a nyeremény. Ha pedig ilyen nincs, akkor a sorsolást követő 30 napon belül postai folyószámlát kell nyitni, és ezzel egy időben Posta Kártyát kell igényelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik