Belföld

Sas kabaréval nyitott az MSZP

Politikai témájú Sas-kabaréval kezdődött az MSZP politikai nagygyűlése a budapesti Papp László Sportarénában; ahol parasztvakításról, és ígéretcunamiról esett szó. Az is kiderült, hogy a párt utcára vonulhat tavasszal.

A másfél órásra tervezett nagygyűlésen jelen vannak az MSZP-frakció,
illetve az országos elnökség tagjai, és a teremben mindenki piros sálat
visel.

Vastaps járt Gyurcsánynak és Mesterházynak

Török Zsolt pártszóvivő beszéde közben megérkezett Gyurcsány
Ferenc volt miniszterelnök is, akit vastapssal fogadtak, majd Varga Feri és Balássy Betty énekelt.

Ezután az esemény egyetlen politikai szónoka a pártelnök, Mesterházy Attila beszélt, aki a feleségével együtt az MSZP kampánydalára vonult be, szintén vastaps kíséretében. “A baloldal él és készen áll a cselekvésre” – jelentette ki és azt ígérte, amint lehetőségük lesz rá, kárpótolják a magán-nyugdíjpénztári tagokat. Azt is közölte: “az MSZP felveszi a kesztyűt, és megmutatja, megvédi az emberek pénzét, a demokráciát és a szabadságot”. Úgy fogalmazott: “van egy erős baloldali közösség, egy erős ellenzék amely nem fél ezekért kiállni”.

Bírálatzápor zúdult

Emellett bírálta a kormánynak a magánnyugdíjpénztárakkal, az új alkotmánnyal, az igazságszolgáltatással és a médiával kapcsolatos intézkedéseit. “Állj, eddig és ne tovább” – jelentette ki a szocialista pártelnök, és megígérte, minden eszközzel harcolni fognak a Fidesz “elmebeteg politikája ellen”.

Hozzátette: amint lehetőségük lesz rá, kárpótolni fogják azokat, akiktől a jelenlegi kormány elveszi a magán-nyugdíjpénztári megtakarításukat, továbbá felszámolják a Terrorelhárítási Központot, és visszavonják a visszamenőleges hatályú törvényeket.

Képgaléria! Fotó: Gáti András

Képgaléria! Fotó: Gáti András

Vörös sálak lobogtak

Ezt követően az összefogás fontosságát hangsúlyozták az MSZP civil szónokai és ezt azzal szimbolizálták, hogy a résztvevők a levegőbe emelve összefogták piros sáljaikat és azt kiabálták: “hajrá MSZP, hajrá Magyarország!”. Később pedig Török Zsolt, az MSZP szóvivője arról beszélt, hogy “hazánk bajban van” az elmúlt hat hónap “ámokfutása” miatt.

Schulz és Rasmussen harcolnának

Miután együtt elénekelték a Himnuszt, videoüzeneteket néztek meg. Az egyikből, amelyet Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista-demokrata
frakciójának vezetője és Poul Nyrup Rasmusssen, az Európai Szocialisták
Pártjának elnöke, volt dán miniszterelnök küldött az derült ki: “Az európai baloldal az MSZP mögött áll”. Poul Nyrup Rasmusssen úgy látja: “a kormányváltás óta eltelt hat hónap bebizonyította, hogy Magyarországnak új irányra van szüksége, amelynek eléréséhez minden támogatást megadnak”.

Martin Schulz pedig úgy fogalmazott: “Magyarországon az MSZP viszi tovább a szociáldemokraták közös európai üzeneteit: a szociális igazságosságot, a társadalmi összetartozást, a békés fejlődést, a nemzetközi együttműködést. Nemcsak támogatják az MSZP-t, de harcolni is fognak azért, hogy ezeknek az értékeknek a párt érvényt szerezhessen Magyarországon”.

Civilek is szóhoz jutottak

Bárány Balázs, “friss pályakezdő”, a gyűlés egyik civil felszólalója arról beszélt: mivel 1987-ben született, nem élt a pártállami diktatúrában, de annak visszáságait ma sem szeretné megélni. Magyarország ma szerinte nem olyan irányba fejlődik, ahol szívesen leélné az életét, és ezzel az érzéssel nincs egyedül, több kortársa gondolkozik hasonlóan. Azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök “Sztálin babérjaira tör”, és ezt nem is csinálja rosszul; minden az övé, és ami ma még nem, arról azt gondolja, hogy majd holnap az övé lesz. “Ezt azonban mi nem hagyjuk2 – jelentette ki.

Az edelényi Komjáthi Imre pedig arról beszélt, bár az övénél szebb családi modellt még Orbán Viktor sem álmodhatott volna, mégsem kedves a családja a nemzeti együttműködés rendszerének. Szerinte “parasztvakítás”, hogy családbarát a kormány. Mint mondta, feleségével 6 gyermeket nevelnek és egy svájci frankban felvett, jelzáloggal terhelt 120 négyzetméteres ingatlanban élnek a “dédivel” együtt. Hozzátette: Orbán Viktor “áldatlan” tevékenységét a saját bőrükön érzik a magán-nyugdíjpénztári összeg, a nyugdíjkorrekció “lenyúlása” miatt; melósként nem keres annyit, hogy a családi adókedvezményt ki tudná használni.

Beszélt arról is, hogy bár Orbán Viktor az árvíznél “ígéretcunamit” zúdított az edelényiekre, a gátakat ma sem állították helyre, több család nem mehetett vissza a lakásába, az önkormányzat 100 milliós adósságban fuldoklik. Úgy fogalmazott: egy kormányzati “kész átverés show” részesei vagyunk.

Utcára vonulna az MSZP

Végül az MSZP úgy döntött, ha a kormány nem változtat a politikáján, tavasszal az utcára vonul. Ezt Mesterházy Attila jelentettebe. Hozzátette, hogy petícióban tiltakoznak a magánnyugdípénztár államosítása, az igazságtalan adórendszer, az indoklás nélküli elbocsátás, a visszamenőleges hatályú törvénykezés, az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése ellen.

Azt kérte, ez erről szóló ívet mindenki írja alá, és még legalább tíz aláírást gyűjtsön, hogy lássák a parlamentben és Orbán Viktor miniszterelnök is hallja, van “ellensúlya a fülkeforradalomnak”. Mesterházy Attila úgy fogalmazott: “az MSZP történelmi felelőssége, hogy a párt alkalmas legyen egy Fidesz-KDNP-vel szembeni összefogás vezetésére”. Azt mondta: “ezt meg tudják és meg is fogják csinálni, mert a Fidesz sem legyőzhetetlen”.

Amikor kimondta “ha a kormány nem változtat politikáján, az MSZP tavasszal az utcára vonul”, a résztvevők azt skandálták: “Orbán takarodj!”.

A szervezők tájékoztatása szerint néhány száz ember még úton van, ezért láthatók üres széksorok a sportarénában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik