Az öngondoskodásról egy szó sem esett – mondta Bába Julianna, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke miután Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel tárgyalt. A pénztárak akkor látnák korrektnek a magánnyugdíjpénztárak megszüntetését, ha a helyükbe lépő önkéntes pénztárak a munkavállalók befizetései mellett megkapnák a munkaadók 24 százalékos befizetését is, de erre jelen pillanatban nincs esély, mert a tárca vezetője közölte: minden úgy lesz, ahogy tegnap elmondta.
A szövetség ezért kimerít minden magyar és uniós jogorvoslati lehetőséget, de előbb megvárja, hogy a javaslatból törvény legyen. Erre kéri a pénztártagokat is. Az elnök maga bízik a parlamenti többség bölcs belátásában.
Arra a felvetésre, hogy a pénztárak külföldi tulajdonban vannak, az elnök azt válaszolta, hogy a 3 ezer milliárd forintnyi vagyon 3 millió magyar pénztártag tulajdona. Ennek az államosítása túl megy a jogállami kereteken.
LMP: Útszéli zsarolás
Az LMP szerint “útszéli zsarolás” volt a szerdai bejelentése. Schiffer András az ellenzéki párt frakcióvezetője azt mondta, “ezt követően az ember már azon sem lepődne meg, ha jövő héten bejelentenék a perszonáluniót Fehéroroszországgal, tehát ez egyszerűen minősíthetetlen”.
Az LMP ígéretet tett arra, hogy ha 2014-ben kormányzati helyzetben lesz, akkor azoknak, “akik nem engednek a zsarolásnak” és maradnak a magán-nyugdíjpénztári rendszerben, jóvá fogják írni az eltelt időben történt befizetéseit.
MSZP: egyértelmű maffiamódszerek
A szocialisták az Alkotmánybírósághoz fordul és népszavazást kezdeményez a kormány szerinte “zsaroló” kezdeményezése miatt.
Mesterházy Attila pártelnök, aki Matolcsy lemondását követelte azt mondta: a miniszter által bejelentettek “egyértelmű maffiamódszernek” minősülnek, amivel a kormány kiírta Magyarországot a civilizált országok sorából.
Az állampolgárok úgy választhatnak két lehetőség közül, hogy az egyikről előre tudják, elvesztik nyugdíjukat, ha amellett döntenek. Ez nem a szabad választás lehetősége, “ez cinizmus, zsarolás, ami nem megengedhető egy demokráciában” – fejtette ki Mesterházy Attila.
Jobbik: alkotmányossági aggályok
A Jobbik a magán-nyugdíjpénztári vagyon állami kezelésbe vételét üdvözli, az egyéni számlavezetés megszüntetésével azonban nem ért egyet, az egyszeri költségvetési bevételek folyó kiadásokra fordítását pedig veszélyesnek ítéli.
Hegedűs Tamás frakcióvezető-helyettes szerint a kormány “kimondta a halálos ítéletet” a magánnyugdíjpénztárakra, ezzel “az államosítás lezárt kérdésnek tekinthető”. Mint mondta, a magánpénztári tagokat olyan brutális hátrányba hoznák, hogy józan ésszel senki sem maradhat ott.
A politikus ugyanakkor úgy véli:kétséges a kormány által javasolt eljárás alkotmányossága, hiszen noha a 24 százalékos munkáltatói járulék is a munkavállaló jövedelme, mégsem számíthatna állami nyugdíjra az, aki a magánpénztár tagja marad.
Kiborultak a szakszervezetek
Székely Tamás, a VDSZ elnöke akár nemzetközi segítséget is kér a szerinte az emberi méltóságot, az önrendelkezési-, és az alkotmányos jogot sértő törvényesített magatartás megakadályozásához.
A VDSZ egyebek mellett attól tart, hogy az állami rendszerbe való kötelező visszalépések során nyom nélkül elvesznek azok a kötelezőn túli befizetések, amelyeket a cégek, éppen a szakszervezetek közbenjárására, a dolgozókkal közösen vállaltak. Ez az összeg átlagosan, tagonként 3 millió forint is lehet a szakszervezet számítása alapján .