Belföld

Újabb “lex Járai”

Az MNB elnökével ellentétben az fb-elnök fizetését megnégyszerezné a kormány.

Havi 1,2 millió forintra növelné Járai Zsigmond fizetését a kormány – írja a Napi Gazdaság Online. A lap emlékeztet rá, hogy a múlt héten megválasztott felügyelő bizottsági tagok fizetése az MNB elnökéhez kötött. Így az ő fizetésük is arányosan csökkent, amikor a kormány 2 millió forintra csökkentette Simor András fizetését.

Járai Zsigmond viszont így csak havi háromszázezer forintot vihetne haza, ami rendkívül kevés. A kormány az MNB fb-elnök fizetését havi 1,2 millió forintra, a tagok fizetését havi 800 ezer forintra emelné.

A kormány által előterjesztett törvénymódosítás szerint „az alkotmány lefekteti, hogy mindenkinek joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel a végzett munkája mennyiségének és minőségének. Ez szükségessé teszi a felügyelő bizottság elnöke és tagjai tiszteletdíjának módosítását” – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium előterjesztésben.

A parlament a múlt héten választotta meg az MNB felügyelő bizottságának új tagjait, illetve Járai Zsigmond korábbi MNB-elnököt a testület vezetőjének. Az Index ma arról számolt be, hogy a Fidesz az MNB döntéshozó testületében, a monetáris tanácsban is hatalomátvételre készül.

Korábban nagy vihart kavart, hogy a Fidesz ki akarta venni a bankadó hatálya alól az egyebek közt Járai Zsigmond nevével fémjelzett biztosítót. Ez volt az első “lex Járai”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik