Belföld

Schmitt: Isten, korona, család, nyelv, sport és tanulás

Hat pontban fogalmazta meg az alkotmányhoz fűzött javaslatait a köztársasági elnök.

A kereszténységre való utalást, a magyar nyelv ápolását, a családok és a gyermekek védelmét, az élethosszig tartó tanulás és a sportoláshoz való jog támogatását, valamint a Szent Korona szerepeltetését is tartalmazza Schmitt Pál államfő javaslata a készülő új alkotmányhoz.

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) szerdán juttatta el az MTI-hez az államfő hat pontban megfogalmazott javaslatait, amelyeket az alkotmány-előkészítő eseti bizottságnak is megküldtek.

Mint írták, Schmitt Pál a javaslatai megfogalmazása előtt széles körben folytatott háttérbeszélgetéseket hazai és külföldi szakértőkkel, egyházi vezetőkkel, történészekkel, olimpikonokkal, testnevelőkkel, sporttudományi szakemberekkel, nyelvészekkel és a nagycsaládos szervezetek képviselőivel.

Kiss Norbert, a KEH Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője szerdán a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában is megerősítette: tárgyalások előzték meg a javaslat megszületését.

Az államfő az alaptörvény bevezetőjében a kereszténységre történő utalást leginkább a lengyelhez hasonló gondolat beépítésével tartaná megfontolandónak: “a Köztársaság valamennyi állampolgára, mindazok, akik hisznek Istenben, mint az igazság, jóság és szépség forrásában, mindazokkal, akik nem osztoznak ebben a hitben, de tiszteletben tartanak más forrásokból származó egyetemes értékeket…”.

Schmitt Pál szerint a magyar köznyelv nemzeti összetartozásunk elsődleges kifejezőeszköze. Mint olvasható, az államfő azt javasolja a bizottságnak: fontolják meg annak rögzítését a készülő alaptörvényben, hogy a magyar köznyelv és a tájnyelvi változatok óvása, ápolása, fejlesztése alapvető és elsődleges nemzeti érdek.

A javaslatban a köztársasági elnök ír arról is, hogy a családot mint egységet, a gyermeket mint egyént kell kiemelt védelemben részesíteni. A család elidegeníthetetlen és sérthetetlen jogokkal rendelkező intézmény, mely a társadalom természetes, elsődleges és alapvető közössége – teszi hozzá.

Az államfő mindezért azt javasolja, hogy az alkotmányban szerepeljen: a gyermekek gondozása és nevelése a szülők természetes joga és elsőrendű kötelezettsége, valamint az állam szerepe, hogy az anya és apa családalkotó tevékenysége fölött őrködjék, nem sértve ezzel a gyermeknevelés elveinek szabad megválasztásához fűződő, és a gyermek alapvető érdekeivel összhangban gyakorolt jogokat. “Különösen védendők az édesanyák és a nagycsaládosok, akiket önként vállalt többletterheik miatt megkülönböztetett erkölcsi és anyagi támogatásban kell részesíteni” – olvasható.

Schmitt Pál azt is rögzítené az alkotmányban, hogy a Magyar Köztársaság minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja állampolgárai élethosszig tartó tanulását.

Emellett azt is javasolja, az alkotmány tegye egyértelművé: az állam “minden tőle telhető módon támogatja, elősegíti a sportoláshoz való jog érvényesülését”.

A köztársasági elnök javaslatában megfogalmazza: a magyarok jelentős részének lelkében nagy ragaszkodás és szeretet alakult ki a Szent Korona iránt, mely nemzeti összetartozásunk jelképe. Mindezért azt javasolja, hogy az alkotmány előbeszédében az szerepeljen: “a Szent Korona független európai államiságunk történelmileg megszentelt jelképe”.

Az origo hírportál írt először arról, hogy az internetről eltávolították Schmitt Pál köztársasági elnök hivatalának a készülő új alkotmányhoz írt javaslatait, amelyek “fogalmi félreértést és számos helyesírási hibát is tartalmaztak”.

Kiss Norbert, a KEH Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője múlt hét csütörtökön a Magyar Televízió Híradó című műsorában azt mondta: sem a köztársasági elnök, sem pedig ő maga nem látta azt az anyagot, amely az alkotmány-előkészítő eseti bizottság honlapjára felkerült, és amely javaslatokat tartalmazott a készülő új alkotmányhoz.

Ez egy olyan hiba volt, ami miatt megtörtént a felelősségre vonás – közölte Kiss Norbert.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik