Belföld

Szalai: kerek egésszé válik a médiavilág

"Sokan vártuk ezt a pillanatot" - mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke Tihanyban, a Korrektúra 2010 médiakonferencián.

A hétfőn a parlamentnek benyújtott, T/1747-es számú törvényjavaslat a médiaszabályozás kiteljesedése, ez teszi kerek egésszé az új médiavilágot – mondta Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, aki röviden vázolta a Fidesz által benyújtott ötpontos médiacsomag állomásait.

Mint emlékeztetett: már nem volt tovább fenntartható az eddigi pazarló intézményrendszer. A közmédiumok a működésképtelenség határán vannak, és eddig vezetők nélkül “tengődtek”, miközben milliárdok folytak el különböző jogcímeken – hangsúlyozta. Az eddig fennálló Országos Rádió és Televízió Testület sem tudta maradéktalanul ellátni feladatát. Szerinte már az sem volt tartható, hogy egy 15 éve íródott médiatörvényre hivatkozva próbálta a médiavilág érvényesíteni a közösség érdekeit – tette hozzá.

Szalai Annamária arról is beszélt, hogy a közmédiumok normatív támogatásának lehetősége benne van az új médiatörvény tervezetében. A médiahatóság elnöke szerint “ez a törvénytervezet legnagyobb csodája”. Mint mondta: már lehet érezni a médiahatóság és a hírközlési felügyelet összevonásának előnyeit. A legnagyobb feladatok a digitális átállásra való felkészülés, illetve a hatósági eljárások egységesítése.

Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke racionális döntésnek nevezte a közmédiumok hírgyártásának összevonását. Hangsúlyozta, hogy az egymással versengés helyett egységes cél érdekében dolgozó közmédiumok a mainál olcsóbban és hatékonyabban működnek majd, de minden egyes megtakarított forintot magyar tartalom készítésébe kell fordítani.

A két köztévé két-két csatornájának összefogásával “hihetetlen esélyünk van arra, hogy a közszolgálati televíziózást meg tudjuk újítani” – mondta, célként említve, hogy egy fokozatos átalakítási folyamat végén nézettségben “meg tudjuk közelíteni az RTL Klubot”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik