Belföld

Semjén ismét indul a pártelnökségért

Újraindul a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöki székéért a párt decemberi tisztújító választmányi ülésén Semjén Zsolt jelenlegi pártelnök. A kongresszusra meghívták Orbán Viktor miniszterelnököt is.

Semjén Zsolt elmondta: miután általános a bizalom és felkérték, hogy folytassa pártelnöki munkáját, vállalja a jelöltséget. Arra a felvetésre, hogy az utóbbi időben felerősödtek a kettős tagsággal szemben lándzsát törő hangok, leszögezte: a kettős tagság kérdése lezárt, befejezett és eldöntött tény a KDNP-ben.

A KDNP-t a Giczy-Bartók-korszak tulajdonképpen “megsemmisítette”, a kereszténydemokrácia úgy tudott életben maradni, hogy a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség a Fideszhez kötődve átmentette az első Orbán-kormány idején a kereszténydemokrata értékeket.

A Fidesz adott otthont “a menekülteknek”, s ekkor lettek sokan tagjai a Fidesznek. Tőlük nyilvánvalóan nem várható el, hogy az ottani kapcsolatukat és párttagságukat megszüntessék. Az Európai Néppártban természetes a kettős tagság, s a magyar állampolgárság kiterjesztésével számos külhoni magyar is tagja lehet így a KDNP-nek, így olyanok is, akik most szlovák állampolgárként az MKP tagjai.

A kettős tagság intézménye történelmileg adott, és az Európai Néppártban is természetes – fogalmazott. A kettős tagság nem azt jelenti, hogy a Fidesz tag automatikusan KDNP tag lehet. Pusztán azt jelenti, hogy nem kizáró ok – szögezte le. Tehát a helyi szervezet dönti el, kit vesz fel és kit nem. A KDNP egy demokratikus párt, többféle hangsúlynak van helye. Az mutatja a párt növekedését, hogy egyre pezsgőbb a párt belső élete. Amikor a KDNP romokban volt nem volt ekkora érdeklődés az egyes tisztségek iránt, mint ami most van. Ez a párt erejét mutatja – mondta.

Rubovszky György, a KDNP pártügyésze elmondta: a december 18-i választmányi ülésen teljes tisztújítást tart a párt. Az elnökség mellett megválasztják többek között a párt 30 tagú elnökségét, és döntenek a várhatóan hat alelnökről is. A tisztújítások október 15-ig lezajlottak helyi szinten, majd november 15-ig a megyékben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik