Belföld

Gyanúsított lehet Zugló volt polgármestere is

Weinek Leonárd két erzsébetvárosi politikust is tanácsadóként foglalkoztatott. Lapinformáció szerint több tízmilliós kárt okozott.

Hamarosan gyanúsítottként hallgathatják ki Weinek Leonárdot – értesült a Magyar Nemzet. Zugló volt SZDSZ-es polgármestere két erzsébetvárosi politikust is tanácsadóként foglalkoztatott: Gál György volt frakcióvezetőn, a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények miatt már vádlott párttársán túl egy MSZP-s politikussal, Ripp Ágnessel is szerződött – írja a lap hétfői számában

A csak a VII. kerületi önkormányzatnak több mint 17 millió forintos kárt okozó ügyben egyelőre Gál vádlott-társa, Hunvald György volt szocialista polgármester gyanúsított hűtlen kezelés miatt – közölte a lappal Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. A szóvivő a lapnak megerősítette: azért különítették el a nyomozást, mert abban más, Erzsébetvároson kívüli érintettek is vannak.

A XIV. kerület korábbi koalíciós képviselői közül várhatóan Weinek volt párttársának, Killik Jenőnek, továbbá az ottani MSZP-frakció volt vezetőjének, Kovács-Csincsák Lászlónak is be kell számolnia a nyomozó hatóságoknak – írja a lap.

A Magyar Nemzet szerint tőlük azt kérdezhetik meg a nyomozók, hogy miért kaptak jellemzően havi 400 ezer forint bruttó fizetést közpénzből. A ingatlanpanama-ügytől elkülönített nyomozás adatai szerint ugyanis a jövedelmet érdemi munka nélkül szerezték 2007-ben és 2008-ban.

AJÁNLOTT LINK:

Gyanúsított lehet Weinek is (Magyar Nemzet Online)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik