A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közlése szerint a kormány jövőre 2,3 milliárd forintot költhet kommunikációra. A szaktárca úgy fogalmazott, szakítanak azzal a korábbi kormányok által folytatott gyakorlattal, amely szerint a kormányzati kommunikációval kapcsolatos kiadások az állandó trükközések, bújtatott kiadások terepe volt. Összesítésük szerint a volt Miniszterelnöki Hivatal trükközéseknek köszönhetően a költségvetésben bevallott 3,5 milliárdhoz képest 10 milliárdot költött erre a célra.
Az első, 600 milliós közbeszerzési eljárást már ki is írták, a fedezetet a költségvetés elfogadása után biztosítják. Hangsúlyozták, a cél az, hogy a koordináló KIM a lakosság tájékoztatásához szükséges szolgáltatásokat beszerezze.
Új tétel az összkormányzati kommunikáció, amely – mint írták – a kormányzati struktúra átalakításából adódik. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumon belül egy “kasszában” összpontosulnak azok a kommunikációs kiadások, amelyek eddig egy-egy minisztériumnál, illetve háttérintézményeknél külön-külön – és emiatt magasabb kiadást gerjesztve – jelentkeztek. Nemzeti ünnepekre egymilliárdot tervezett a kormány, ez az összeg a KIM szerint az elmúlt éviekhez hasonló mértékű.
Fontos elvnek tekintik, hogy az állami protokollfeladatok ellátásán túlmenően aktivizálják a családokat, fiatalokat, és hűen bemutassák a történelmi eseményeket. “Nem titkolt célkitűzése ezeknek az újfajta hangvételű nemzeti ünnepeknek, hogy állam és állampolgárai közelebb kerüljenek egymáshoz, barátságos, jó hangulatú, félelem nélküli rendezvényekkel járuljanak hozzá ahhoz a gondolathoz, hogy jó európaiként és Magyarországon magyarnak lenni” – olvasható a közleményben.