Elhalasztották holnapra tervezett tüntetésüket a devecseriek. A demonstráció főszervezője az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta, továbbra is azt szeretnék, ha a hónap végéig Orbán Viktor elmenne hozzájuk, mert korábban teljes kártérítést ígért nekik, ami nem teljesült. A devecseriek azt sem tartják jogosnak, hogy új lakásaikra 10 év elidegenítési tilalmat ír elő egy rendelet. Most úgy tűnik, van már változás, ezért álltak el a tüntetéstől – mondta Csenki Géza (a képen).
„Már tegnap tapasztalható volt, hogy az intézkedési tervek az egyéni vállalkozókat anyagi támogatásban részesítik, és egy-két héten belül megköti az állam a szerződést a vásárolt házakra. Erről eddig egyáltalán nem volt szó” – tette hozzá. A devecseriek továbbra is hiányolják, hogy nincs egy orvoscsapat, amely tájékoztatná őket, hosszú távon milyen hatásai lehetnek a vörösiszapnak, és pontosan milyen anyagokból áll – folytatta a tüntetés főszervezője.
„Írják le papírra, és tegyék az asztalra, mert e nélkül nem lehet felelősen dönteni, hogy maradjunk-e Devecseren”. Csenki Géza azt mondta, tudják, hogy a miniszterelnök nagyon elfoglalt az unió miatt, de bíznak benne, hogy elsejéig elmegy Devecserre. Ha nem, legalább írásban kapjunk választ arra, hogy mi várható, és miben van mellettnk.
A rádió kereste a miniszterelnökséget, hogy jövő héten a miniszterelnök elmegy-e a devecseri lakossági fórumra. Későbbre ígértek választ, majd később a kormányfő szóvivője tudatta, hogy Orbán Viktor rendszeresen tájékozódik a honvédelmi minisztertől és a katasztrófavédelmi kormánybiztostól a devecseri vörösiszap-katasztrófa utáni kármentésről, helyreállításról.
Szijjártó Péter közleménye szerint az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Bizottság 44 emberrel folyamatosan a helyszínen tartózkodik, és koordinálja a munkálatokat. A szervezet vezetője ma egyeztet a petíciót átadók vezetőjével.
A helyreállítási munkálatok folyamatosak, a Vidékfejlesztési Minisztérium biztosa a helyszínen folyamatosan egyeztet a gazdákkal a földcseréről. A rendszeres egészségügyi mérések eredményeit pedig Szócska Miklós egészségügyi államtitkár személyes megbízottja holnap ismerteti a helyiekkel.
Szijjártó Péter azt írta: mindeközben folynak a tárgyalások és a megállapodások megkötése a károsultakkal. A kártalanítási és helyreállítási munkálatokat állami forrásból hajtják végre, ezt követően pedig a Magyar Kármentő Alapba érkező adományokat használják fel – közölte.
Nagy Anna kormányszóvivő hangulatkeltésnek nevezte a Devecserre tervezett demonstráció hírét, amely szerinte nem a kormánynak, hanem a vörösiszap károsultjainak árt. Leszögezte, a kormány a katasztrófa kezdetétől mindent megtesz, ami most a tüntetést szervezők követelései között szerepel.
AJÁNLOTT LINK: