A hónap végéig elhalasztották a péntekre tervezett demonstrációt a devecseriek, amiről a lakossági fórumon született megegyezés. Csenki Géza, a demonstráció főszervezője a lakossági fórumon elmondta: ha konkrét ígéretet kapnak arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egy héten belül eljön hozzájuk személyesen, akkor nem tartanak tüntetést. A látogatásról egy héten belül választ várnak. Előrevetítette, ha nem lesz gyorsan változás, “nem tudják megállítani” az embereket.
Toldi Tamás polgármester fontosnak nevezte az eddigi tárgyalásokon elért eredményeket. Elmondta: azon, hogy a dolgok pozitív irányba haladjanak tovább, nem segít a tüntetés és az erőszak. “Ez a kárpótlás nem ugyanaz, mint az árvíz esetében, és a kormány jó szándéka érezhető” – tette hozzá.
A devecseri demonstráció megtartására benyújtott civil kérelmet a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az egész megye területén érvényben lévő veszélyhelyzet miatt elutasította, a kérelmezők más helyszínre újabb kérelmet nyújtottak be szerdán.
“Orbán Viktor miniszterelnök teljes kártérítést ígért nekünk, ezért fogunk tüntetni, és addig ott leszünk, amíg ide nem jön” – mondta Csenki Géza a lakossági fórumon szerdán este. Új helyszínként a 8-as főút útzár utáni szakaszát nevezte meg Bakonygyepesnél.