Belföld

Devecseriek: “lőjenek akár belénk!”

Mindenképp megtartanák a demonstrációt a település vörösiszap-károsultjai.

Szándékaik szerint megtartják pénteken a betiltott demonstrációjukat a devecseriek, akár polgári engedetlenség árán is követelik jogaikat – tudatta a demonstrációt támogató Magyar Szociális Fórum-Szociális Kerekasztal (MSZF). A devecseriek hiteles tájékoztatást kérnek a vörösiszap-katasztrófa következtében kialakult egészségügyi helyzetről, illetve kárenyhítés helyett teljes kártalanítást. Ezért szerveztek péntektől a 8-as főútra félpályás útlezárást, de azt a rendőrség megtiltotta. A devecseri szervezőkkel szerdán újra tárgyal a rendőrség.

“Nem mondtunk le az akcióról. Teljes kártalanítást mindenkinek, Élhető Devecsert feliratú táblákkal készülünk felvonulni. Ha korlátozzák gyülekezési jogunkat, polgári engedetlenséget szegezünk szembe azokkal, akik vonakodnak teljesíteni ígéreteiket, és megpróbálnak kijátszani minket. Életünket tönkretették, most pedig még a jogainkat is kétségbe vonják. Mi ezt nem hagyjuk, lőjenek akár belénk” – mondta Csenki Géza, a devecseri civil ellenállás szervezője Simó Endrének, az MSZF szervezőjének.

Az MSZF szerdai közleménye szerint a szervezet támogatásáról biztosítja a devecserieket, és pénteken személyesen is részt vesz a demonstráción Simó Endre, az MSZF szervezője.

A devecseri Csenki Géza szerint van, aki százezer forintot kapott segítség gyanánt, s van, aki semmit sem. Eddig összesen körülbelül 40 millió forintot kapott a katasztrófa sújtotta három település: Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely. Arra való hivatkozással fagyasztották be a másfél milliárd forintos alapot, hogy csak akkor kaphatnak pénzt, ha eldöntötték a lakók, mit akarnak: elköltözni vagy maradni.

Ez azonban nem csak rajtuk múlik, a szervező szerint ugyanis nem kaptak tisztességes tájékoztatást arról, hogy élhető lesz-e a térség, szabad-e ott maradniuk, nem veszélyezteti-e gyermekeik egészségét az okozott környezetszennyezés – tudatta az MSZF-fel a károsultak érdekében fellépő 63 éves vállalkozó, aki, 54 éve él Devecseren, és az iszaplavinában mindene odaveszett. Szerinte az államnak azonnal teljes anyagi és erkölcsi kártalanításban kell részesítenie a katasztrófa áldozatait. Az államnak meg kell előlegeznie a kártalanítás teljes összegét, utána pedig majd neki kell azt behajtania a károkozókon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik