Belföld

Tényleg volt titkos adatgyűjtés Hunvaldról

Az ügyészség nem tudja, erről miként értesülhetett a volt szocialista politikus.

Valóban volt titkos adatgyűjtés Hunvald Györggyel szemben, annak adatai nyílttá lettek téve, így a nyomozás részét képezik – erősítette meg a Magyar Nemzet hétfői számában megjelenteket a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Fazekas Géza nem tudta megmondani, a volt politikus miként értestülhetett az ellene folyó titkos adatgyűjtésről. .

A gyanúsítottak és védőik másolatot kérhettek az iratismertetéskor. Ők ezzel éltek is, a főügyészség digitalizált formában átadta azokat nekik, de a laphoz az iratokat nem az ügyészség juttatta el – tette hozzá a szóvivő.

A lap szerint Hunvald György egy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ügyvezető igazgatójával, Zoltai Gusztávval folytatott beszélgetésében arról beszélt, hogy “el kéne sikálni” az ügyet. Erről Fazekas Géza azt mondta: más személlyel szemben bűncselekmény alapos gyanúja nem merült fel, az eljárás meghiúsítására irányuló törekvés nem volt bizonyítható.

Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester, Gál György, az önkormányzat gazdasági bizottságának volt SZDSZ-es elnöke és 23 társuk ellen a múlt héten kedden nyújtott be vádiratot különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség a Fővárosi Bíróságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik