Belföld

Mégis átment a Lázár-Javaslat

A Kövér László által vezetett házbizottság a Fidesznek adott igazat.

Az MTI úgy tudja, az Országgyűlés elfogadottnak tekinti a Lázár János fideszes frakcióvezető alkotmánymódosító javaslatához érkezett alkotmányügyi bizottsági módosító indítványt, amelynek szavazása körül vita bontakozott ki a parlament rendkívüli ülésén.

A képviselők a házbizottság ülésén megállapították, hogy az érintett honatyák időben jelezték, nem működik a szavazógépük, így a módosító indítványt elfogadottnak tekintik, noha a gépi voksoláson egy szavazat híján nem volt meg a szükséges kétharmados többség.

A házbizottság rendkívüli ülését azért hívták össze, mert többen vitatták a voksolás eredményét. A testület ülését már Kövér László házelnök vezette, de azon részt vett a szavazáskor elnöklő Balczó Zoltán jobbikos alelnök is, aki az eredményt kihirdette, miután a gépi szavazás szerint az indítványt a Ház 257 igen szavazattal, 96 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.

Az MSZP tudomásul veszi, hogy elfogadta a parlament az alkotmánymódosító javaslathoz benyújtott bizottsági módosító indítványt – közölte Mesterházy Attila. Az MSZP frakcióvezetője elmondta: az ülésen részt vevő mindkét jegyző azt állapította meg, hogy négy kormánypárti képviselő még a végeredmény kihirdetése előtt jelezte, nem műkötött a gépe.

Hozzátette: a technikai adatokból is kiderült, hogy a gép valóban nem érzékelte a kártyájukat.
A szocialistáknak egy kérdése volt, hogy a kihirdetés előtt vagy utána történt-e a jelzés.

Most ugyanis külön problémát jelentett, hogy kihirdetett határozatot a házszabály szerint utólag nem lehet megváltoztatni. A parlamenti káoszt mindenesetre jelzi, hogy többen – képviselők, újságírók – elbizonytalanodtak abban is, végül is miről szavaztak.

Képviselők is reagáltak

Direkt a Fidesz kérte, hogy ellenőrizzék le a szavazógépeket. Le lettek ellenőrizve. Stílszerűen mondva „elkúrták”! Kész fogadják el! – mondta Zagyva György Gyula jobbikos képviselő a Policitynek a voksolás után. “Három hét múlva más címmel úgyis beadják újra a javaslatot. Büntessék meg a Meggyes Tamást és a Jakab Istvánt, ennyi az egész! Ez a demokrácia megcsúfolása egyébként! Akkor inkább döntsön az Orbán Viktor egy személyben. Nekem ez ellen sem lenne kifogásom, mert nem szeretem a demokráciát! Viszont akkor ne hazudják azt hogy demokrácia van, és ne csúfolják meg!” – mondta a képviselő.

Lendvai Ildikó az MSZP volt elnöke közölte: nincs meglepve. Ha azt meg lehetett csinálni, hogy az Alkotmánybíróság egyik döntése nem tetszik, akkor utána korlátozzák az Alkotmánybíróságot, akkor ennek egyenes folytatása, hogy ha nem jön ki a kívánt eredmény, akkor addig szavazunk, amíg ki nem jön! Ez lesz a vége! Ez szégyenteljes! Ez egy útjelzőtábla azon az úton, ami nem ma kezdődött – tette hozzá.

“Nem tudom, hogy miért nem jelzett a Jakab István szavazógépe, hiszen ott ült előttem, és láttam, hogy szavazott!” – állította Wittner Mária fideszes képviselő a folyosón.

Mile Lajos LMP-s honatya a Policitynek kifejtette: reméli tisztázzák a kérdést a Házbizottság ülésén, mindenestre úgy látta, hogy az említett képviselők benn voltak a teremben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik