Belföld

Vörösiszap: a lakosság több mint fele segített

Egy felmérés szerint a lakosság 71 százaléka úgy gondolja: az emberek maximálisan összefogtak.

A 18-64 évesek nagy többsége szerint az emberek maximálisan összefogtak a vörösiszap-károsultak megsegítésére, az adakozók elsősorban emelt díjas telefonhívással és tárgyi adományokkal támogatták a bajbajutottakat – derül ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös felméréséből.

A villámkutatás szerint – mely az Országos Kármentő Alap gyűjtése előtt készült, így a kampány előtti viszonyokat mérte fel – a 18-64 évesek 54 százaléka támogatta valamilyen formában a károsultakat. Elsősorban a nők, az idősebbek, valamint a kistelepüléseken élők segítettek, amikor a legnagyobb szükség volt rá. A megkérdezettek 36 százaléka emelt díjas telefonhívással vagy SMS küldésével, a válaszadók közel egytizede tárgyi adományokkal, illetve segélyszervezeteken keresztül pénzbeli juttatással adakozott.

Az adakozási kedvvel összhangban a megkérdezettek 71 százaléka úgy gondolja, hogy az emberek a katasztrófa kapcsán maximálisan összefogtak. A felmérésben részt vevők 40 százaléka szerint a kormány és az illetékes szervek minden tőlük telhetőt megtettek a katasztrófa elhárításkor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik