A Mal Zrt. nem akar szembemenni a kormánybiztos álláspontjával, és ezért nem fizette ki október végéig a vörösiszap-katasztrófa áldozatai hozzátartozóinak a cég által felajánlott több millió forintos támogatást – mondta el a Mal Zrt. jogi képviselője.
Ruttner György, valamint Magyar György ügyvéd, aki közlése szerint mintegy ötszáz károsultat és Devecser, valamint Somlóvásárhely önkormányzatát, továbbá nyolc áldozat családjának érdekeit is képviseli, még október 22-én Devecserben tartott egy peren kívüli egyeztető tárgyalást, amelyen abban állapodtak meg, hogy a Mal Zrt. több millió forintot fizetne egyénenként azoknak a hozzátartozóknak, akik elveszették rokonaikat a katasztrófában Kolontáron.
A károsultak képviselője “kártérítési előlegnek” tekintette volna, a Mal Zrt. jogi képviselője viszont “támogatásként”, a fájdalom enyhítéseként ajánlotta volna fel az összeget. A pénzt október 31-ig kellett volna átutalni, amely Ruttner György szerint csak azért nem valósult meg, mert ebben a kérdésben a kormánybiztos határozottan szóvá tette, hogy ezt a felajánlást vele nem egyeztették.
Bakondi György, a Mal Zrt. tevékenységét felügyelő kormánybiztos a peren kívüli megállapodást követő napon tartottt budapesti sajtótájékoztatóján ugyanis bejelentette: a Mal vezetése sem erről a felajánlásról, sem a korábbi, öt éven át nyújtandó évi 300 milliós, összesen másfél milliárdos felajánlásról nem egyeztetett vele, ezért megtiltotta a további peren kívüli egyeztetéseket.
Ruttner György közlése szerint a cég vezetése és a kormánybiztos szakértői csapata, így az állam között jó az együttműködés, a gyár újraindult, és mindkét fél közös érdeke, hogy a munkahelyeket megtarthassák az emberek, a cég pedig nyereséget termelve működjön.