Belföld

Jobbik: sunyi lépés a nyugdíjjárulék-emelés

A Jobbik "sunyi és gyáva" lépésnek tartja a kormánypártok nyugdíjjárulék-emelésre vonatkozó indítványát.

Mint azt Lenhardt Balázs, a párt gazdasági kabinetjének vezetője közleményében írta, sunyi lépésnek azért tartják a nyugdíjjárulék-emelést, mert azt egy újabb “salátaindítványba” rejtették, gyávának pedig azért, mert “nem merik nyíltan bejelenteni”.

“A forradalmi kormánytól elvártuk volna, hogy – szakítva elődje politikájával – nem a magyar emberek háta mögött, titokban, hanem a nemzeti együttműködés fogalmát komolyan véve, a nyilvánosság elé állva, őszintén jelentse be azokat a lépéseket is, melyeket nem tud népszerűségvesztés nélkül bevezetni” – fogalmazott a politikus.

Hozzátette: ezzel ellentétben “sem a miniszterelnök, sem jobbkezének nevezett minisztere nem vállalta fel az adófizetők terheinek újabb emelését, hanem azt kormánypárti bizottsági tagokra bízta”. Megjegyezte: a kormánypártok a bizottságban is kétharmados többséggel bírnak, de a tagok az indítványról név nélkül szavaznak.

A jobbikos politikus leszögezte: a párt elutasítja a járulékemelést rejtő bizottsági döntést. “A kormány önálló képviselői és bizottsági indítványok révén már nem először folyamodik olyan eszközhöz, mellyel kibújhat a társadalmi egyeztetés, valamint a hatástanulmány elkészítésének kötelezettsége alól” – idézte fel, hozzátéve, hogy remélik, a parlamenti szavazáson a kormánypárton belül is lesznek olyan képviselők, akik elutasítják a magyar családok terheinek újabb emelését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik