Belföld

LMP: a közoktatást kell megreformálni

A felsőoktatás helyett előbb a közoktatást kellene megreformálni - mondta Osztolykán Ágnes, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának LMP-s alelnöke pénteken.

A politikus a felsőoktatási törvény vitaanyagával – amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra – kapcsolatban elmondta: ahhoz, hogy el lehessen várni azt, hogy a valóban felhígult felsőoktatási keretrendszerből egy valós tudással bíró, abszolút piacképes ember kerüljön ki, először a közoktatást kell megreformálni.

Mint rámutatott: az emeltszintű érettségit tevő diákok nagyon sokszor csak magántanárral képesek elérni azt a tudásszintet, ami a vizsgához szükséges, ezért is fontos a közoktatás áttekintése. Csak örülni tudnak annak, hogy a felsőoktatási törvény koncepciójáról elkezdődött egy társadalmi vita és abban bíznak, hogy a kormány érdemi és nem csak látszat konzultációra készül a témában – mondta.

A pártnak komoly aggodalmai vannak azzal kapcsolatban azonban, hogy az új szabályozás gyengíti majd a társadalmi mobilitást, ugyanakkor egyet értenek azzal a kormányzati szándékkel, hogy a minőségi oktatás és a minőségi tudás fontos szerephez jusson.

Tehát azt az egyensúlyt kell majd megtalálni, hogy a minőségi oktatás és az ehhez való hozzáférés, illetve a társadalmi mobilitás egyensúlyban legyen – vélte Osztolykán Ágnes.

Az LMP kiáll amellett, hogy a hallgatói önkormányzatok jogait semmi szín alatt nem szabad csorbítani, viszont biztosítani kell az eddiginél nagyobb átláthatóságot és a tényleges hallgatói részvételt – tette hozzá.

Az oktatási államtitkárság csütörtökön hozta nyilvánosságra az új felsőoktatási törvény vitaanyagát; az 51 oldalas dokumentum szerint felülvizsgálandó a 2006-ban bevezetett többciklusú felsőoktatási rendszer, osztatlan képzésben valósulna meg a pedagógusképzés, és két emelt szintű vizsga lenne a felsőoktatásba való belépés feltétele. Az észrevételeket az anyaghoz december 10-ig várják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik