Belföld

Őrizet nélkül várhat otthon Szalainé

Megszüntették Szalainé Szilágyi Eleonórának, a BKV volt humánpolitikai igazgatójának házi őrizetét, de nem hagyhatja el otthonát.

A Fővárosi Bíróság ennek kapcsán azt írta: az a cél, hogy Sz-né dr. Sz. Eleonóra jelenléte az eljárási cselekményeknél biztosított legyen.

Szalainé ellen január 9-e óta van érvényben kényszerintézkedés; május 4-ig előzetes letartóztatásban volt, majd házi őrizetét rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

2009 júliusában derült fény arra, hogy a volt humánpolitikai igazgatónak hiába fizettek ki 2008 márciusában – a prémiumokkal együtt –
mintegy százmillió forint végkielégítést, havi 1,2 milliós fizetéssel a
cég tovább foglalkoztatta őt.

A napilap cikke nyomán Kocsis István BKV-vezérigazgató és az MSZP-s Hagyó Miklós akkori, BKV-ért is felelős főpolgármester-helyettes egyaránt vizsgálatot indított. A BKV 2009. július 27-én mondott fel az egykori humánpolitikai igazgatónak.

Ezt követően több BKV-s vezetőről derült ki, hogy több tíz millió forintos végkielégítést kapott, a cég pedig elkezdte átnézni bérezési és jutalmazási rendszerét, és átvizsgált minden, 2007 januártól kifizetett végkielégítést.

Szalainé ügye nyomán több vezető is távozott a közlekedési társaságtól, többek közt Balogh Zsolt korábbi általános vezérigazgató-helyettes, aki megbízott vezérigazgatóként aláírta Szalainé továbbfoglalkoztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik