Belföld

El a kezekkel az Ab-tól!

Schiffer András: Alkotmánybíróság nem a jogászoknak kell, hanem az embereknek.

Alkotmánybíróság (Ab) nem a jogászoknak kell, hanem az embereknek, a szegényeknek, akiknek nincs máshova fordulniuk, amikor a hatalom a gazdagok érdekeit érvényesíti – mondta Schiffer András, az LMP parlamenti frakcióvezetője a párt Alkotmánybíróság épülete előtt tartott demonstrációján.

A demonstráción több százan vettek részt. Schiffer András hangsúlyozta: “a kettős mérce rendszeréből van elegünk” (…), létezik a politikában erkölcsi mérce, (…) ettől lehet más a politika Magyarországon”.

Kijelentette: ha az Ab-t érintő alkotmánymódosítás átmegy az Országgyűlésen, akkor nincs, aki megvédje az embereket attól, ha a hatalom egy új adót talál ki, és elkezd “a zsebükben turkálni”.

Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság korábbi elnöke rámutatott: “az alkotmányosság védelmére jöttünk ma ide”, mert a törvények alkotmányossági vizsgálatától és megsemmisítésének jogától még soha nem fosztották meg az Ab-t.

Utalt arra, a végkielégítések magas összege mindenkit felháborít. Az Ab viszont helyesen mutatott rá, hogy a köztisztviselők és közalkalmazottak végkielégítését jogszabályok határozzák meg, azok megnyirbálása pedig jogsértés. Az Ab-határozat ugyanakkor nem zárta ki a végkielégítések különadóját, ha az összegek magasabbak, mint amennyit a jogszabály szerint adni lehet. Ezt viszont egyedi úton kell megítélni.

A befizetett nyugdíjjárulék elvétele sokakat eltántoríthat a Fidesz-kormánytól. A várható elbocsátások is eltántoríthatják a mostani kormánytól a szavazókat. “Soha nem volt még ekkora szükség rá, hogy a politika valóban más legyen” – fogalmazott.

Szalai Erzsébet szociológus beszédét azzal kezdte: “El a kezekkel az Alkotmánybíróságtól!” Úgy látja, ma latin-amerikanizálódási folyamat, azaz tömeges elszegényedés, és néhányak felemelkedése zajlik, amiről a rendszerváltáskor nem gondolta volna, hogy diktatúrába torkollhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik