Töttős Györgyi közölte: a tározón lévő repedéseket és süllyedéseket a nap 24 órájában mérik, és hétfőn délelőtt 10 és 11 óra között két centiméteres eltérést mértek. A kiszakadt tározó falán a megsérült gátszakasz alja kifelé, a teteje befelé mozdult el.
Az október 4-én bekövetkezett katasztrófa során a vörösiszap-tároló kazettából mintegy egymillió köbméternyi erősen lúgos anyag ömlött ki, és elárasztott három települést. Magyarország legnagyobb ipari és ökológiai katasztrófája következtében kilenc ember halt meg. Öt nappal később egy hétre ki kellett üríteni Kolontárt, és kitelepítési készültségbe helyezték Devecser hatezer polgárát.
A megsérült vörösiszap-tározó északi gátján több repedés van, közülük kettő nagyjából fél méter széles és 25-30 méter hosszú. A tározó kiszakadt sarkától 20 méterre lévő nagyobb sérülés így már 59 centiméter széles. A X. számú kazetta északi fala 150 méteres szakaszon sérült, a keresztirányú repedések mellett 52 centiméteres süllyedést is regisztráltak.
A gátszakaszon a hétfő délelőtti újabb mozgást a szakemberek úgy vették észre, hogy a repedések két oldalán egy-egy összekötő szalagot feszítettek ki, és azok közül kettő elszakadt. Kora délután megjelentek a geodéták és, és műszeres méréseket végeznek.
Legutóbb két hete, október 14-én mértek nagyobb elmozdulást a sérült tározó északi falán, akkor másfél centiméterrel nőtt a repedés egy éjszaka alatt.
A katasztrófavédelmi szakemberek közlése szerint egy esetleges újabb gátszakadás bekövetkeztekor Kolontár és Devecser lakossága biztonságban van, mert a megsérült tározó körül a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. hármas körgátat, illetve a vízügyi szakemberek egy 620 méter hosszú és 25 méter széles gátat is építettek, amely kettészeli Kolontár települést. Véleményük szerint a sűrűbb állagú iszap a tározótól 500-1000 méternél távolabbra nem kerülne ki, és a szomszédos, IX-es kazetta falai erősek.