Belföld

A munkaadók üdvözlik a költségvetést

Több munkaadói szervezet is egyetért a költségvetés bejelentett főbb számaival, ugyanakkor még hiányolja a részleteket a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ismertette: a kormány a jövő évi 2,94 százalékos eredményszemléletű hiány mellett 2,8 százalékos pénzforgalmi hiányt tervez. A költségvetés jövőre 3,0 százalékos gazdasági növekedéssel és 3,5 százalékos inflációval számol, és azzal, hogy az államadósság már csökken.

Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető társelnöke ennek kapcsán elmondta: üdvözlik, hogy a kormány jövőre 3 százalék alatti GDP arányos eredményszemléletű hiánnyal számol, valamint hogy a pénzforgalmi deficit is megfelelően alakul. Úgy vélekedett: szinkronban van egymással a tervezett gazdasági növekedés és az inflációs ráta.

Azt is hangsúlyozta: a 2011-es tervezet egy “bátor” költségvetés, mind a gazdasági növekedés, mind pedig az adóbevételek szempontjából. Vadász György szerint növelni kell a vállalkozások versenyképességét, és a kiadáscsökkentő intézkedéseknek nemcsak számokban, hanem konkrét intézkedésekben is meg kell nyilvánulniuk.

A társelnök szerint 2011-ben minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy megvalósuljon a 3 százalékos gazdasági növekedés, valamint hogy a bel- és külpiaci kereslet élénküljön. Az OKISZ szerint nem annyira érzékelhető, hogy az adócsomag a belső vásárlóerőt jelentősen élénkítené, míg a külpiaci élénkülés az ország gazdasági partnereinek konjunktúrájától függ.

Vadász György kiemelte: a gazdasági növekedés előmozdítása mellett hangsúlyt kell fektetni a munkahelyek megőrzésére, és újak teremtésére, ugyanakkor hozzáfűzte: a foglalkoztatás növelésében nem 2011 lesz a “csúcsév”, de mindenképpen el kell mozdulni a munkahely-teremtés irányába. Szerinte a költségvetési számok kedvező alapot teremtenek a gazdasági növekedéshez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik