Belföld

Nem lát szabálytalanságot az Omninvest

A 2006-os pályázati támogatás felhasználása során az Omninvest Kft. leányvállalata, az Omninvest Development Kft. az akkor hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járt el, amikor anyavállalatával együttműködésben végezte el a kutatási tevékenységet - közölte az Omninvest Kft. A KEHI másképp látja.

A cég a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) csütörtöki közleményére reagált, amelyben a hivatal azt közölte, hogy jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt várhatóan büntetőfeljelentést tesz az Omninvest ellen.

Mint a KEHI írta: két héten belül lezárul az előző kormány H1N1 elleni védekezéssel összefüggő döntéseinek végrehajtására vonatkozó vizsgálat, amely során feltárták, hogy a vakcina előállítására szerződött Omninvest jogtalanul használt fel 2 milliárd forint állami forrást. Az Omninvest Kft. és az Omninvest Development Kft. még a vizsgálat lezárulta előtt felajánlotta, hogy mintegy 2 milliárd forint közpénzt visszafizet a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnak.

Az Omninvest pénteken azt közölte: csak ez év elején vált ismertté, hogy az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatósága szerint a támogatási szerződésnek az anyavállalat megbízására vonatkozó része egy rendelet szabályába ütközik. Ezt a rendeletet 2006-ban még nem ültették át a magyar jogrendbe, így a szerződő felek előtt nem volt ismert – írták.

Mint hozzátették: az említett kutatás eredményesen lezárult, ami a nemzetközi szakmai elismertségen túl a magyar pandémiás oltóanyag beszerzésekor több milliárd forintos megtakarítást eredményezett a költségvetésnek.

Az Omninvest közleményében szerepel az is, hogy a támogatási összegek beérkezése és a kifizetésük között eltelt pár nap alatt az értékpapírszámlán keletkezett kamat a pályázat teljes időtartama alatt sem érte el az ötszázezer forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik