Belföld

Az MSZP támogat minden Ab-védő demonstrációt

A párt elnökségében nem mindenki értett egyet Gyurcsány Ferenc kezdeményezésével.

Az MSZP Demokratikus Koalíció platformja részt vesz a Magyar Demokratikus Charta november 2-ra, az Alkotmánybíróság védelmében meghirdetett demonstrációján. Az MSZP az LMP egy nappal későbbi tiltakozó akcióját is támogatja. Molnár Csaba, a platform ügyvezető alelnöke tudatta, hogy a Demokratikus Koalíció platformja “az Alkotmánybíróságot ért otromba kormányzati támadás” miatt ott lesz a Vértanúk terére meghirdetett charta-demonstráción.

Az MSZP országos elnökségének tegnapi ülésén – amelyen Gyurcsány Ferenc is részt vett – hosszan egyeztettek arról, hogy a párt miként viszonyuljon a tiltakozó akcióhoz. Nem mindenki értett egyet a volt pártelnök-miniszterelnök kezdeményezésével, ezért úgy döntöttek, az MSZP támogat minden, az alkotmányosság védelmében szervezett és az értékrendjének megfelelő demonstrációt – közölte Szanyi Tibor elnökségi tag.

Az LMP kedden hirdetett tiltakozó akciót az Alkotmánybíróság épülete elé november 3-ra. Az MSZP és az LMP frakcióvezetőjének közös szerdai sajtótájékoztatóján – amelyen az államfőnek írt nyílt levelüket jelentették be – Schiffer András azt mondta: nem hiszi, hogy Gyurcsány Ferenc jelenléte különösebben dicsőségére válna egy olyan megmozdulásnak, amit az LMP a jogállam védelmében hirdetett meg.

Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót, mire Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette: kezdeményezte az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Ab hatásköréből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik