Belföld

Tanácsnokok alpolgármesterek helyett Szegeden

Szeged nem Esztergom - hangoztatták többen is a szegedi közgyűlésben.

Egy alpolgármester és négy tanácsnok dolgozik majd Szegeden, a közgyűlésnek kilenc bizottsága lesz, Botka László (MSZP) polgármesteri hatásköre pedig nem változik – döntött a testület szerdai ülésén az új szervezeti és működési szabályzat (szmsz) elfogadásával.

Az szmsz módosítását a Fidesz-KDNP frakció tagjai, valamint a jobbikos és az LMP-s képviselő támogatták, egy szocialista városatya nemmel szavazott, a többi képviselő tartózkodott.

A közgyűlés a négy tanácsnok személyéről és a bizottságok összetételéről nem döntött, mivel az szmsz-hez mintegy félszáz módosító indítványt nyújtottak be, s a szöveg egységes formába foglalása legalább tíz munkaórát vesz igénybe.

Az új szmsz – a korábbi fideszes elképzelésekkel ellentétben – érdemben nem változtatja meg Botka László polgármester hatáskörét, csupán a politikus közgyűlési hozzászólásainak szab időkorlátot.

A vita során többször is elhangzott, hogy “Szeged nem Esztergom”, a közgyűlés tagjai a jogszabályoknak megfelelően biztosítják a város működőképességét.

Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke, az szmsz-módosítás előterjesztője hangsúlyozta, a frakció tagjai felelősséget éreznek a város és az önkormányzat működőképességének fenntartásáért, de nem tudnak közösséget vállalni az elmúlt nyolc év visszásságaival. A hatékonyabb és célratörőbb munka érdekében új modellt javasoltak, amely a fékek és ellensúlyok rendszerének bevezetésével demokratikusabbá teszi a közgyűlés működését – tette hozzá.

A négy – gazdasági, városüzemeltetési, humán közszolgáltatási, valamint városfejlesztési és külügyi – tanácsnok felügyeli saját szakterületét, és javaslattételi joga is lesz majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik