Honnan ez a műremek kanapé?
Nagy Imréé volt.
Kicsit nagy még önnek. De ahogy most ível a karrierje, a végén még belenő.
Nem biztos, hogy az jó lenne nekem. Ugyanis a miniszterelnököket ki szokták végezni. Olykor szó szerint, olykor csak a szó átvitt értelmében.
Kattintson hússzor Lázárért – KÉPGALÉRIA (fotó: Neményi Márton/lapunk)
Ezt a véleményét megosztotta Orbán Viktorral is?
Ő jól tudja, hogy nincs kipárnázva a széke.
Miről szokott beszélgetni a miniszterelnök és az ő frakcióvezetője?
Meglepő módon a frakció és a kormány kapcsolatáról. Mindig konkrét ügyekkel megyek hozzá, rövidre szabom a mondandómat, minimalizálom a kötelező dorombolást, ezért mindig kapok lehetőséget a tárgyalásra.
Orbán hogy viseli a dorombolást? Szereti? Elvárja? Untatja? Idegesíti?
Egy biztos: tőlem keveset kap. De azért valljuk be, mindannyian kedveljük, ha dorombolnak nekünk. Polgármesterként néha nekem is jól esik, ha legyezgetik a hiúságomat, és legalább pár másodpercre elhiszem, hogy fú, de jó vagyok. Persze egy olyan józan politikus, mint a miniszterelnök, nem ad az ilyenekre.
Ő ugye a negyvenes éveit tapossa?
Igen. Miért?
Csak mert olvastam az ön egyik interjújában, hogy „a harmincasok nemzedéke fogja újjáépíteni az országot”.
Igen, a harmincasok nélkül nem megy.
Nélkülük? Az interjúban csak róluk volt szó.
Nyilatkoztam aztán olyat is, hogy a muzsikusok harmincasok, a karmester pedig negyvenes.
Még jó, hogy észbekapott.
A lényeg az, hogy Magyarország kínáljon perspektívát a húszas és harmincas éveiket taposók számára. A Fidesz politikájának is súlyos hibája, hogy keveset beszélt ezen generációkhoz.
A citált mondatát én úgy értelmeztem, hogy már a negyvenes korosztály is annyira beleszocializálódott a múlt rendszerbe és a rendszerváltásba, hogy az ő irányításukkal semmi esély a kilábalásra.
![Lázár János: A miniszterelnököket ki szokták végezni 3](http://24.hu/app/uploads/2010/10/nyito.png)
![Lázár János: A miniszterelnököket ki szokták végezni 4](http://24.hu/app/uploads/2010/10/zaro.png)
Jól értelmezte.
Na, de a Fidesz vezérkara Orbánostul, Kövérestül negyvenes politikus.
Szerencsénkre Orbán Viktor azon kevesek közé tartozik, akik képesek voltak megújulni. A többség viszont a pályája elején rááll egy politikai vonalra, és azt szajkózza folyamatosan.
Mások ezt konzekvens politikának nevezik.
Régi, túlhaladott sikerekből nem lehet megélni. Orbán Viktor 2002 után, de különösen 2006-ban levonta a tanulságokat. Ma másképpen kormányoz, mint tette azt 1998-at követően.
Olvasom az ön egyik régi interjújában, hogy még polgármester korában is bő három éven át levegőnek nézték az „öregek”.
Nem voltam tagja a Fidesz belső körének.
Most benne van?
Elnökségi tag vagyok. A többség sokáig nem ismert, aztán az eredményeim előtt meghajtotta a fejét. És persze én is próbáltam elfogadni bizonyos fideszes alaptételeket.
![Lázár János: A miniszterelnököket ki szokták végezni 3](http://24.hu/app/uploads/2010/10/nyito.png)
![Lázár János: A miniszterelnököket ki szokták végezni 4](http://24.hu/app/uploads/2010/10/zaro.png)
Önnek az a dolga, hogy Orbán utasításait keresztülverje a 227 tagú frakción, vagy a fontos döntések meghozatalában, a stratégiaalkotásban is részt vehet?
A miniszterelnök körül – az 1998-2002 közötti időszakhoz hasonlóan – ma is működik egy politikai stáb, amely hétről hétre értékeli a helyzetet, egyeztet a párt, a frakció és a kormány között. E stábnak én is tagja vagyok.
Vagyis?
Egy frakcióvezető nemcsak végrehajtja a miniszterelnök utasításait, hanem egészen kényes szituációkat kell megoldania. Lendvai Ildikó mondta nekem egyszer, hogy a legnehezebb munka, ami a parlamenti politikában létezik, az a kormánypárti frakcióvezetés.
A régi MSZP-ben, ahol sok erős ember mind a maga érdekét akarta érvényesíteni, ott biztosan. De a Fideszben rend van. És főként: egyetlen erő ural minden érdeket. Jól gondolom?
A Fideszben is rengeteg érdek, érdekcsoport mozog. Hogy mást ne mondjak, 173 egyéni választókerületet nyertek fideszes jelöltek. A most zajló költségvetési vitában mindannyiójukat meg kell győznöm arról, hogy nem a 2011-es büdzsé lesz az, amiből fél év alatt újjáépítik a választókerületüket, nem most fog megújulni minden sportcsarnok és járda.
![Lázár János: A miniszterelnököket ki szokták végezni 3](http://24.hu/app/uploads/2010/10/nyito.png)
![Lázár János: A miniszterelnököket ki szokták végezni 4](http://24.hu/app/uploads/2010/10/zaro.png)
Meggyőzni? Nem úgy megy ez, hogy „Orbán Viktor azt üzente”, nincs lobbizás?
Lehet lobbizni, de csak a frakción belül létrehozott megyei egyeztető fórumon keresztül. Nincs olyan, hogy bemegyek a miniszterhez, lezsírozom vele az ügyemet, aztán más települések kárára gyarapszik a városom. Próbáltam megértetni a képviselőtársaimmal: ha úgy viselkedünk, mint a szocialisták tették nyolc éven át, ha a mieink is szétlobbizzák magukat, és a képviselői munka helyett lenyúlják az uniós forrásokat, akkor a mi börtönfrakciónk is tetemes lesz. Vagy 2014-ben, vagy 2018-ban, de előbb-utóbb biztosan.
Pláne azok után, ahogy önök most rabláncra fűzik a szoclib hatalom prominenseit.
Tudom, hogy nem kapnánk kegyelmet. Sem a társadalomtól, sem az igazságszolgáltatástól. Nincs menekvés.
A frakció megértette az üzenetet?
Kénytelen volt. Az emberek azért szavaztak ránk, mert úgy vélik, mi képesek leszünk másképpen politizálni.
Ezek szerint házon belül is kimondatott: aki közpénzhez nyúl, repül?
Igen. Nincs más út.
![Lázár János: A miniszterelnököket ki szokták végezni 3](http://24.hu/app/uploads/2010/10/nyito.png)
![Lázár János: A miniszterelnököket ki szokták végezni 4](http://24.hu/app/uploads/2010/10/zaro.png)
Az országgyűlési választások előtt önt emlegették leendő belügyminiszterként. Aztán valamiért Pintér Sándor lett a befutó. Ekkor hírbe hozták a honvédelmi és az erőforrás minisztériummal is, de végül a frakcióvezetést kapta. Nem fűlött a foga a kárpótlásként felajánlott két tárca egyikéhez sem?
Még 2006-ban Navracsics Tibor megkért, vezessem az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságát. Szinte teljesen ismeretlen volt számomra ez a terület, de maga Orbán Viktor is azt mondta, nem kell megijedni, tanuljak bele, van bizalom. Elvállaltam, mire jött az afganisztáni szerepvállalás, majd a rendőrség válsága a tűzijátékkal, 2006 őszével, a romagyilkosságokkal és a permanens káosszal. Végigcsináltam, igyekeztem beletanulni, lejártam az összes megyei kapitányságot, megírtam a választási programunk közbiztonsági fejezetét, rengeteg tudományos írást olvastam, kapcsolatokat építettem.
És 2010 tavaszán nagyon szeretett volna belügyminiszter lenni.
Ezt most kérdezi?
Állítom. Látni.
Hát, készültem arra a lehetőségre is.
Orbán miért döntött másként?
Más szempontjai voltak. Azt hiszem, nem akart feleslegesen kockáztatni.
Mert egy fiatalember könnyebben hibázik, mint az öreg róka?
Pontosan. Mindössze harmincöt éves vagyok.
![Lázár János: A miniszterelnököket ki szokták végezni 3](http://24.hu/app/uploads/2010/10/nyito.png)
![Lázár János: A miniszterelnököket ki szokták végezni 4](http://24.hu/app/uploads/2010/10/zaro.png)
Orbán ennyi idős korában lett először miniszterelnök.
Az Orbán. Többször kérdezte tőlem, mik a terveim. Mondtam, azzal sem lenne bajom, ha „csupán” Hódmezővásárhely polgármestereként kellene folytatnom a közéleti munkámat.
Ha nem haragszik, ezt a kijelentését nem veszem komolyan.
Miért?
Ön azt nyilatkozta egyszer, hogy „aki miniszterelnöknek készül, abból biztos nem lesz miniszterelnök”. Jó mondat.
Köszönöm. Most azt is hozzáteszem, hogy ha egyszer a polgármesterséget is fel kellene adnom, szívesen mennék ügyvédi pályára. A politika számomra nem egzisztenciális kérdés – igyekszem így gondolkodni, ami már csak azért is jó, mert kisebb stresszel élem meg a hétköznapokat.
Számos fideszes kapott politikai keszonbetegséget, miután túl gyorsan emelkedett. Ott van például Rogán Antal, aki szinte kölyökként alkalmasnak vélte magát a kormányfői posztra. Aztán örült, hogy egy polgármesteri székbe tudta lavírozni a karrierjét.
Ő rendkívül tehetséges ember. Nem tört meg.
Ő nem, csak a pályája. Gyanítom, csupán átmenetileg. Szóval miért is lett önből frakcióvezető és miért nem miniszter?
Sokak véleményét kikértem, még Fideszen kívüliekét is. Ki az egyikre biztatott, ki a másik mellett érvelt. Például Szekeres Imre azt mondta, egész életében frakcióvezetőként tanult a legtöbbet.
Ön szóba áll Szekeres Imrével?
Szoktam.
Hogyhogy? Nem lesz ebből baj?
Én mindenkivel próbálok beszélgetni. Szekeres Imre honvédelmi miniszter volt, és arra számított, hogy a választások után én veszem majd át tőle a tárcát. Sok mindenbe bevont, gyakran tájékoztatott a honvédség állapotáról. Egyik ilyen tárgyalásunkon hangzott el a frakcióvezetésre irányuló megjegyzése.
Szekeres Imre tanácsára lett önből frakcióvezető?
Azért ezt nem állítanám. Harmincöt évesen elég nagy megtiszteltetés, hogy az ország miniszterelnöke fontos megbízásokat kínált föl nekem. A lehetőségek közül a frakcióvezetést választottam, és azzal érveltem, hogy tanulnom kell még magáról a politikáról. Most ott vagyok a döntéseknél, még ha nem is befolyásolom mindet. Látom, milyen a kormányzás belülről, hogyan csiszolhatóak össze az érdekek, ráadásul a közvetlen felelősséget nem feltétlenül én viselem.
Lázár János Hódmezővásárhelyen született 1975. február 19-én. Érettségit a városi református gimnáziumban, jogi diplomát Szegeden szerzett.
1995-től jogi gyakornok a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban, majd 1997-től Rapcsák András személyi titkára. A polgármester 2002-ben bekövetkezett halála óta ő a település első embere.
A Fideszbe 2001-ben lép be, 2002-től országgyűlési képviselő. 2006 és 2010 között a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke.
A 2010-es választásokat követően ő lett a Fidesz frakcióvezetője.
Nős, két fia van.