Belföld

Kordonok nélküli ünnep a Kossuth téren

A forradalmat idén kordonok nélkül ünnepli a kormány. A Parlament előtt kígyózó sorokban állnak az emberek, hogy bejuthassanak az épületbe és a kupolateremben megtekinthessék a koronát.

Az első látásra ijesztő hosszan kígyózó sorba beállva 20 perc alatt lehetett elérni az Országház bejáratához. A biztonságra felügyelő szakemberek megkértek mindenkit, hogy a többi között a telefont, kulcsokat és tollakat tegyék ki a zsebből, majd átvizsgálták a táskákat is. Az épületben sétálva az érdeklődők megtekintették a Szent Koronát, nézelődtek, fotóztak. Egy 10 éves kislány azt mondta, hogy neki nagyon tetszik ez a “ház”, egy kisfiú arról kérdezte szüleit, igazi arannyal van-e festve a díszítés. Egy középkorú nő sajnálkozott, hogy nem láthatja az épület többi részét, a negyvenes férfit pedig az ülésterem érdekelte volna.

A Vidékfejlesztési Minisztérium előtt asztalok és székek várták a kisebb-nagyobb gyerekeket, akik fáradhatatlanul rajzolták a szabadságról, hősiességről és bátorságról szóló alkotásaikat. A képeken zászlót lengető emberek, a Parlament, katonák és tankok, de lovon ülő huszár is látható. Az elmélyülten dolgozó 8 éves kisfiú “fénykardot” rajzol a legszívesebben, tankot “nem tud annyira”, a 3 évesnek tűnő kisfiú sok barna vonallal készített művével vett részt a rajzversenyen. A kis művészek címeket is adtak alkotásaiknak, így egyebek mellett a “címerétől megfosztott zászló”, a “szovjet tankok bevonulása” vagy “a koronázási ékszerek, ahogy először láttam” feliratokat lehetett olvasni.

A közönség a forró tea iszogatása mellett meghallgathatta és táncra perdülhetett a Kolompos és az Alma együttes muzsikájára, a bátrabban benevezhettek az Azok a Pesti srácok interaktív játékba, de az 1956-os forradalomról szóló filmeket is nézhettek. A melbourne-i olimpia hangulatát idéző Sport sátorban egykori és mai olimpiai bajnokokkal találkozhatnak a látogatók, kicsit távolabb régi rádiók “sugározták” a Szabad Európa Rádió korabeli műsorait. Mivel a 2-es villamos csak a Kossuth térig járt, a lezárt területen a síneket elmélyülten tanulmányozó kicsik is színesítették az utca és tér forgatagát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik