Belföld

A MAL több millió forintot fizetne az áldozatoknak

A kifizetésekhez a céget felügyelő kormánybiztos hozzájárulása is szükséges.

Több millió forintot fizetne egyénenként a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. azoknak a hozzátartozóknak, akik elveszették rokonaikat a katasztrófában, Kolontáron – erről állapodott meg a timföldgyár és a károsultak jogi képviselője Devecserben tartott peren kívüli egyeztetésen, de kifizetésekhez a céget felügyelő kormánybiztos hozzájárulása is szükséges.

Magyar György ügyvéd, aki elmondása szerint a kilenc áldozatból nyolc család érdekeit is képviseli, az egyeztetést követően újságírókkal közölte: a MAL Zrt. saját vagyonából, kártérítési előlegként azonnal fizessen több millió forintot az áldozatok hozzátartozóinak.

Ruttner György, a MAL Zrt. jogi képviselője erre úgy reagált, a cég hajlandó fizetni, de a pénzt támogatásként, fájdalmuk enyhítéseként juttatnák el a legsúlyosabb károsultaknak. Érdemi választ későbbre ígért, tekintettel arra, hogy ehhez Bakondi György katasztrófavédelmi kormánybiztos hozzájárulása, valamint a jogi helyzet tisztázása is szükséges.

Az MTI kérdésére, hogy konkréten hány millió forintot kaphatnak a hozzátartozók, Magyar György úgy válaszolt: ez az összeg egyénenként változhat, de, mint fogalmazott, “nincs jelentősége, mert kártérítési előlegről van szó”.

Mivel a MAL Zrt.-nek minden 10 millió forint feletti kifizetést és vállalást a kormánybiztossal jóvá kell hagyatnia, a károsultak jogi képviselői úgy számolnak, az általuk képviselt nyolc áldozat 27 hozzátartozójának összesen közel 300 millió forint kártérítési előleget fizettethetnek ki. Ruttner György erre a felvetésre annyit mondott, “nem kell a földtől elrugaszkodni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik