A megemlékezést az olaszliszkai Kossuth utcában lévő emlékművével szemben, egy magánportán tartották. A rendezvényen mintegy százan vettek részt jobbikos és nemzeti színű zászlók, illetve Árpád-sávos lobogók alatt.
Sneider Tamás országgyűlési képviselő és Miklós Árpád megyei közgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Szögi Lajos “mártírhalála” mérföldkő volt a magyarság öntudatra ébredésében.
A fáklyás emlékezők jelentős rendőri biztosítás mellett voltak jelen a településen. Az esemény alatt helyiek a járdákról, az út széléről és a kapuk mögül figyelték a résztvevőket, többen bekiabáltak, nemtetszésüket fejezték ki, igazoltatásra is sor került.
A tanár meggyilkolása kapcsán – különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével részben társtettesként, részben felbujtóként – nyolc embert vádoltak, akiket tavaly novemberben jogerősen elítéltek, összességében 157 év büntetést kaptak. A tárgyalásokon elhangzott, hogy a bűncselekményt valójában nem nyolcan követték el, a támadók többen voltak. Ennek vizsgálata a rendőrségen már lezárult, jelenleg az ügyészségnél van az ügy.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasváriban a Jobbik színeiben indult jelöltet, Fülöp Eriket választották polgármesterré az október eleji önkormányzati választáson, a Jobbik a helyi képviselő-testületben is többségben van.