A Gulagon Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány által szervezett ünnepségen a budapesti Kremlinológiai Intézet igazgatója kijelentette: a XX. században több borzalmas esemény történt a két világháborútól kezdve a két totalitárius rendszerig, s utóbbiak egyformán “kártékonyak” voltak, még ha részleteikben különböztek is.
Magyarországon nagyon sokáig, de az elmúlt nyolc évben sem volt “divat” beszélni a kényszermunkatáborokról – fogalmazott Kun Miklós.
“Emberkereskedelem folyt”, amikor például Sztálin fogadta Ribbentropot Moszkvában, vagy amikor Churchill-lel egyeztetett, Sztálin szerint a legértékesebb áru az ember volt – mondta. Mint kifejtette: a hivatalos indok az volt, hogy háborús jóvátételről és a németek deportálásáról volt szó, de nemcsak németeket vittek el.
Hozzátette: gyakran megtörtént, hogy az emberek lementek az utcára, és csak évekkel később tértek haza.
Jóvátételt lélekben lehet adni a túlélőknek, ezért is szükséges, hogy a magyarok minél inkább megismerjék a Gulag-táborokban történteket – hangsúlyozta.
Puskás András (Fidesz-KDNP), az V. kerület alpolgármestere beszédében kiemelte: Magyarországon csaknem minden családot érintett a kényszermunka, 1944-1948 között rokonokat, barátokat, ismerősöket, közvetlen családtagokat hurcoltak el a táborokba. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt olyan falu, ahonnan csaknem minden munkára fogható férfit elvittek – tette hozzá.
Az elhurcoltak többsége sosem tért vissza, akik pedig mégis hazajöhettek, azoknak a kommunista rendszerben hallgatniuk kellett arról, hogy mi történt velük a táborokban, különben fenyegették, ellehetetlenítették, börtönbe zárták őket – fogalmazott. Hozzátette: Magyarországon a nyolcvanas évek végétől beszélnek és emlékeznek meg a szörnyűségekről.
