Belföld

Megkerültek az eltűnt kispesti szavazólapok

A polgármesteri hivatalban találták meg a cédulákkal teli urnát - a jegyző felajánlotta lemondását.

A kispesti polgármesteri hivatalból kerültek elő az önkormányzati választás estéjén eltűnt szavazólapok – ismerte el a Magyar Nemzetnek a kerület jegyzője, Istvánfi Sándor, aki felajánlotta lemondását a polgármesternek.

Az érintett választókerületben Kránitz Krisztián (MSZP) nyert 732 szavazattal, a második a fideszes Dódity Gabriella lett, aki 728 szavazatot kapott. A kis különbség és a szavazás idején, valamint a szavazatszámláláskor észlelt szabálytalanságok miatt a Fidesz jogorvoslatot kért, a bíróság pedig eredetileg újraszámlálást rendelt el. A polgármesteri hivatalból a bíróságra bekért lepecsételt négy szavazóköri urna egyikéből éppen az egyéni képviselőjelöltekre leadott szavazólap hiányzott, így az újraszámlálás helyett a bíróság a választás megismétlése mellett döntött.

Istvánfi Sándor szerint bűn nem történt, csak nagy hiba. “A választás estéjén kavarodás volt, mindenütt urnák hevertek a hivatalban, és összecserélődött a szavazólapokkal teli doboz egy másikkal” – magyarázta a jegyző, aki levélben felajánlotta a lemondását a polgármesternek.

Gajda Péter (MSZP) polgármester azt mondta: azonnali vizsgálatot kért a jegyzőtől, akinek még nem látta a lemondási szándékát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik