Belföld

Tisztelettel adózik Geréb Ágnes előtt a fideszes képviselő

Ékes Ilona szerint "ma olyan embereket hurcolnak meg, akik az élet mellett állnak ki".

Módosulhatnak az otthonszülésről szóló jogszabályok: a vonatkozó változtatásokról október végén tartana végső egyeztetést az érintettekkel Ékes Ilona fideszes képviselő.

Ez egy nagyon fontos, rendezetlen probléma, amit az eddigi kormányok elmulasztottak rendezni – hangsúlyozta a kormánypárti politikus az otthonszülés és Geréb Ágnes, hivatásától eltiltott szülésznő mellett a Parlament épületénél demonstrálók előtt. Beszámolt arról is, hogy a kérdésről már egyeztetett az egészségügyi bizottság elnökével, az egészségügyi államtitkárral és a szakminiszterrel is. Október végén tartanának egy utolsó egyeztetést, s ezután kerülhetnének a vonatkozó törvénymódosítások a parlament elé – fűzte hozzá.

A fideszes képviselő egy kis türelmet kért, mert mint mondta, hirtelen elintézni az elmúlt húsz év adósságát nem lehet, és az elmúlt nyolc év teljesen tönkretette az egészségügyet.

Kiemelte: nagyon fontosnak tartja, hogy az édesanyák megnyugtató körülmények között, biztonságban adjanak életet gyermekeiknek. A jelenlévők segítségét abban is kérte, hogy változzon meg az a hozzáállás, hogy a várandós, áldott állapotú édesanyákra azt mondják, terhes. Példaként említette Csángóföldet, ahol úgy fogalmaznak, jövője van az anyának.

Ékes Ilona azt mondta, hogy nagy tisztelettel adózik Geréb Ágnes munkája előtt. Szavait taps fogadta, amikor arról beszélt, hogy meglátogatta a szülésznőt a Gyorskocsi utcában, és készül arra, hogy újra bemegy hozzá.

“Nem ismerem a törvényi helyeket, ami alapján őt az ügyészség előzetesbe helyezte, azt gondolom, hogy (…) a független magyar bíróság munkájába nem szólhatok bele” – fogalmazott, hozzátéve: de a véleményét elmondhatja. A politikus együttérzését fejezte ki, hogy “ma olyan embereket hurcolnak meg, akik az élet mellett állnak ki”.

Ékes Ilona azt is mondta, joga van az anyának visszautasítani azokat a vizsgálatokat, amelyek veszélyeztetik a magzat épségét, egészségét. Hozzátette: nagyon szeretné, ha anya- és bababarát társadalom lehetne Magyarországon, s egyre több város kaphatná meg ezt a címet.

Tudjuk azt, hogy nem várt komplikációk mindig közbejöhetnek, de éppen ezért fontos szabályozni az otthonszülést, és fontos lesz olyan intézményeket létrehozni, ahol anya- és bababarát módon lehet szülni – emelte ki.

Geréb Ágnest és még három embert múlt kedden délután állított elő a rendőrség, mert a XII. kerületben egy szülésnél komplikációk léptek fel, és a kiérkező mentőknek kellett az újszülöttet újraéleszteniük. Geréb Ágnest ezután pénteken előzetes letartóztatásba helyezték, a szülésznőt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsítja a rendőrség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik