Belföld

Keményen védi álláspontját a MAL Zrt.

A cég határozottan visszautasítja a buzgárokról szóló elméletet. Állításuk szerint 30 milliárdot költöttek az iszaptározóra 10 év alatt.

A Mal Zrt. vezetése hétfői közleményében határozottan visszautasít minden olyan állítást, amely szerint a tízes tározó alapjánál korábban buzgárok lettek volna, vagy hogy a tározó túl lett volna töltve. A cég azt állítja, szigorúan betartotta a műszaki előírásokat, az elmúlt tíz év alatt pedig több mint 30 milliárd forintot költött karbantartásra és felújításra.

A tározókat körülvevő úgynevezett résfal kiépítésére a hatóságok kötelezték a Mal Zrt.-t, hogy ezzel akadályozza meg a lúgos talajvíz továbbterjedését. A résfal működéséről évente zárójelentés készült, amelyet a hatóságoknak az előírt időre és rendben minden évben benyújtottak, idén ez 2010. április 30-áig megtörtént.

A Mal Zrt. teljes mértékben egyetért a környékbeli, kolontári és devecseri mezőgazdasági vállalkozók azon nyilatkozatával, mely szerint a katasztrófát közvetlenül megelőző időben a környező mezőgazdasági területek szinte teljesen víz alatt álltak. A cég ismeretei szerint a tározók területére a katasztrófát megelőző három hónap alatt csaknem 600 ezer, hat hónap alatt pedig több mint másfél millió köbméter csapadék esett, az elmúlt évi 226 ezer, illetve 490 ezer köbméterrel szemben.

A közleményből kiderül, hogy a Mal Zrt. hazánk második legnagyobb alumíniumipari vállalkozása, és csak Ajkán folyik timföldgyártás. A Mal Zrt. 100 százalékban magyar tulajdonban van, jegyzett tőkéje hárommilliárd forint. A Mal több mint 1100 embernek ad munkát Ajkán és környékén, ez körülbelül ötezer ember életére van hatással. A vállalat timföldtermékeinek 80 százalékát exportálja, melynek 97 százaléka az EU országaiba jut el. A cég európai piaci részesedése 12, világpiaci részesedése pedig négy százalék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik