Belföld

A kémények 5 százaléka életveszélyes

Magyarországon a 4,6 millió kémény 5 százaléka életveszélyes, 20 százaléka javításra szorul a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének felmérése szerint.

Leikauf Tibor, a szervezet alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a nagyvárosokban van a legtöbb probléma a kémények állapotával. Az életveszélyesség oka többnyire a levegő nem megfelelő utánpótlása, illetve a kémények állagromlása, továbbá a tüzelőberendezések szervizelésének hiánya.

Az alelnök kiemelte, hogy az életveszélyes kémények esetében felhívják a tulajdonos figyelmét az üzemeltetés szüneteltetésére, és értesítik az építési, a tűzvédelmi hatóságokat és a gázszolgáltatót.

A javításra szoruló kémények esetében fél, illetve egy év áll a tulajdonos rendelkezésre a hiba elhárítására. Ennek megtörténtét a következő éves, illetve féléves utóellenőrzés során ellenőrzik a kéményseprők, és ha a tulajdonos nem korrigálta a jelzett hibákat, akkor az építési hatóságnak bejelentést tesznek.

Az alelnök szerint a korábbi évekhez képest Magyarországon javult a kémények állapota. Elmondta, hogy reményeik szerint jövőre a parlament elfogadja a kéményseprő-ipari közszolgáltatási törvényt, amely újraszabályozza a közszolgáltatást ezen a területen is, az ellenőrzést kiterjeszti eddig nem kontrollált területekre, például a levegő-utánpótlás biztosítására, a szénmonoxidmérés ellenőrzésére, a füstcső tisztítására.

A tájékoztatón elhangzott, hogy az ipartestület a kiemelt pártoló tagjával, a Leier-csoporttal információs vonalat működtet a lakosság számára, ahol ingyenes szaktanácsot lehet kérni a kéményekkel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik