Belföld

Orbán: őrizetbe vették a Ml vezérigazgatóját

"Katasztrófahelyzetben a közérdeket tűzön-vízen keresztül is érvényesíteni kell" - mondta a kormányfő.

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában megismételte: nem történt természeti katasztrófa, nem volt földrengés, hurrikán, “vagy a szokásos őszi esőknél nagyobb felhőszakadás”. Szerinte négy feladattal kell megbirkózni. Kártalanítani a károsultakat, biztosítani a munkát az üzemben, tisztázni a zagytározók problémáit, a felelősöket szigorúan felelősségre vonni – sorolta a kormányfő.

Orbán Viktor szerint “a világban az elmúlt húsz évben számos nagy ökológiai katasztrófa történt”. Szerinte mindegyik tanulsága az, hogy az államnak komolyabb szerepet kell vállalnia, utópia, hogy a magánérdek önként korlátozná magát. Ezért a kormányfő javasolta a katasztrófabiztos intézményének létrehozását. A katasztrófabiztos fogná össze azt a négy teendőt, amit a kormánynak el kell látnia.

A kormányfő bejelentette azt is, hogy a “vörösiszap-katasztrófát okozó vállalatot állami irányítás és állami vagyonzár alá kell vonni, amíg mind a négy feladatot meg nem oldjuk”. Az államosításhoz szerinte “bátorságra” van szükség. Korábban az állam ilyen feladatra egyszerűen nem vállalkozott, “a milliárdosok mindig megúszták” – tette hozzá a miniszterelnök. Most ez nem így lesz, hiszen “a rendőrség őrizetbe vette a cég vezérigazgatóját, és kezdeményezi előzetes letartóztatását”.

Az Országos Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy B. Zoltán gyanúsítotti kihallgatása folyamatban van az iszapkatasztrófával összefüggésben több ember halálát okozó közveszélyokozás és környezetkárosítás bűncselekmények miatt.

Vallomást tett, de panasszal élt meggyanúsítása és őrizetbe vétele miatt is a Mal Zrt. vezérigazgatója hétfő reggel óta tartó, nemrég véget ért gyanúsítotti kihallgatásán – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik