Belföld

Illés volt titkára vezeti az iszaptározót ellenőrző felügyeletet

Az államtitkár júniusban nevezte ki az eredetileg általános iskolai tanár végzettségű Zay Andreát.

Már hónapok óta Illés Zoltán államtitkár egykori személyi titkára vezeti azt a környezetvédelmi felügyelőséget, amely két héttel a gátszakadás előtt ellenőrizte az ajkai timföldgyár vörösiszap-tárolóját – írja az Index. A cikk szerint az államtitkár júniusban nevezte ki az eredetileg általános iskolai tanár végzettségű, a Búbos Banka Kör aktivistájaként a környezetvédelemmel kapcsolatba került Zay Andreát a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelet élére, amelynek illetékességi körébe az ajkai tározó tartozik.

Mint kiderült, két héttel a gátfal átszakadása előtt ellenőrizték a MAL vörösiszap-tározóját a környezetvédelmi hatóság emberei. Az elhárítási feladatokat koordináló Pintér Sándor belügyminiszter tegnap elmondta, hogy a Kolontárt és Devecsert elárasztó tározót rendszeresen ellenőrizték, “hogy megfelelően-e, azt a rendőrség dolga kideríteni”. Illés Zoltán többek között arról beszélt a katasztrófa után, hogy a tározó esetleg túl volt töltve iszappal, és ez okozhatta a bajt.

A felügyelőségnél az Index kérdésére is megerősítették, hogy a két hete történt vizsgálatot a hatóság emberi végezték.

AJÁNLOTT LINK:

Illés Zoltán volt titkára vezeti az iszaptározót rendben találó felügyeletet (Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik