Belföld

Ökológiai katasztrófa történt

Ökológiai katasztrófának minősítette a környezetvédelmi államtitkár az ajkai térségben történt vörösiszap-áradást, amely már több település növényzetét kipusztította, veszélybe került több ezer ember, és a Marcal folyóba ömlött szennyezőanyag a Rábát és a Dunát is veszélyezteti.

Illés Zoltán a FigyelőNetnek elmondta: még mindig ömlik az ajkai timföldgyár 9-es és 10-es zagytározójának hétfő délutáni gátszakadása nyomán a kiáramló vörösiszap, ezért az már nemcsak Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely települést és ezek lakosságát, élővilágát veszélyezteti, hanem egy 40 négyzetkilométeres területet.

Keresztgát épül?

Elképzelhető, hogy keresztgátat építünk a folyón, így lokalizálva a szennyező csóvát, amit azután az ideiglenes gátnál ki lehetni szedni. Ha erre nem lesz lehetőség, akkor hidakról különböző vegyi anyagokat öntünk a szennyeződésre, amelyek semlegesíthetik annak lúgos kémhatását – nyilatkozta az államtitkár.

A károkozó a MAL (Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.), így a cég erőgépeinek kell a megsérült gátszakasz előtt eltorlaszolnia a még mindig ömlő iszap útját – mondta Illés Zoltán.

KÉPGALÉRIA! (fotó: Gáti András/FigyelőNet)

KÉPGALÉRIA! (fotó: Gáti András/FigyelőNet)

Elégtelen készültség

A cég tavaly készült katasztrófavédelmi terve egyébként gátszakadás esetén 200-300 ezer köbméternyi iszap kiömlésével számolt, de eddig legalább 700 000- 1 000 000 köbméter folyt szét – közölte az államtitkár.

A tárolóban egyébként 50 millió köbméter szürke iszap, és 30 millió köbméter vörös iszap van. A gátat valóban 2-3 hete ellenőrizték, de csak vizuálisan – közölte.

Beláthatatlan károk

A vörös iszapban állt házak faláról a nedves vakolatot mindkét oldalon le kell verni, mert ha magszárad porzik, belélegzése káros – közölte az államtitkár.

A kifolyt vörös iszapot le kell borotválni, és földdel együtt elszállítani. A katasztrófahelyzet kezelésének még csak elején vagyunk, ugyanis az enyhén radioaktív szennyeződést össze kell gyűjteni, meg kell semmisíteni, és meg kell akadályozni a térség teljes ökológiai katasztrófáját – mondta el a láthatóan megrendült környezetvédelmi államtitkár.k..

Ajánlott videó

Olvasói sztorik