Belföld

A magáncsőd bevezetését szorgalmazza az MSZP

Az új eljárás nemcsak a lakáshitelesekre, hanem valamennyi fizetésképtelenné vált adósra érvényes lenne.

Az MSZP a magáncsőd bevezetését javasolja hétfőn benyújtott törvényjavaslatában, amelynek célja a fizetésképtelenné vált magányszemélyek adósságrendezése – mondta keddi sajtótájékoztatóján Szekeres Imre.

Az MSZP gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője hozzátette: a három lépcsőből álló eljárástervezet elfogadása esetén az adósok úgy törleszthetnének, hogy az nem veszélyeztetné életfeltételeiket. A szocialista politikus reményei szerint a törvény már jövő év elején életbe léphetne.

Az első lépés az egyezségkötési eljárás, amelyet az adósnak kell kezdeményeznie a helyi bíróságnál. Ebben az esetben 90 napos fizetési haladékot kapna az adós, a bíróság pedig kijelöl egy vagyonfelügyelőt. Utóbbi feladata, hogy felmérje a fizetésképtelenné vált magánszemély vagyoni helyzetét, és rangsorolja a hitelezők követeléseit.

A második lépés a gyorsított csődeljárást tartalmazza, amelyben a kijelölt vagyonkezelő bírósági végzéssel jóváhagyja a vagyontárgyak felosztási tervét. A harmadik lépcső a tartós törlesztési eljárás, amely lehetővé teszi, hogy az adós akár 5 éven át törleszthesse tartozását, anélkül, hogy az veszélyeztetné életfeltételeit.

Európában már létezik a magáncsőd intézménye, ám Magyarországon jelenleg csak vállalatok és intézmények kérhetnek csődvédelmet – indokolta a törvényjavaslat benyújtását Szekeres Imre. Az MSZP országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy az új eljárás nemcsak a lakáshitelesekre, hanem valamennyi fizetésképtelenné vált adósra érvényes lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik