Belföld

MSZP: összefogás segített volna

A szocialisták fővárosi kampányfőnöke szerint a jövőt illetően bizakodásra ad okot, hogy az MSZP tavasz óta nagyjából öt százalékot javított a választási eredményén Budapesten.

Molnár Zsolt örömtelinek nevezte, hogy három budapesti kerületben szinte biztosan szocialista polgármester lesz és versenyben van még Trippon Norbert Újpesten, illetve Geiger Ferenc Soroksáron. Emellett jónak tartja a várhatóan harminc százalék körüli listás eredményt, ami nagyjából tízfős frakciót eredményez a fővárosi közgyűlésben, csak az alacsony részvételi arányt sajnálja.

“A választók nem díjazták, hogy a Budapesten nem jött létre a demokratikus összefogás, amely lényegesen több esélyt adott volna arra, hogy ne Tarlós István legyen a főpolgármester és ne legyen Fidesz-KDNP többség a fővárosi közgyűlésben” – mondta a kampányfőnök.

Mesterházy Attila értékel:


Véleménye szerint Zuglóban, Terézvárosban és Erzsébetvárosban az LMP-vel összefogva győzhetett volna az MSZP-s polgármesterjelölt.

Olvasói sztorik