Belföld

Ledőlt az MSZP miskolci bástyája

96 százalékos feldolgozottság mellett már borítékolható, hogy Kriza Ákos, a Fidesz jelöltje nyerte el Miskolcon a polgármesteri széket. A leköszönő városvezető, a szocialista Káli Sándor arra kéri: folytassa a megkezdett fejlesztéseket.

24,5 ezer szavazatot szerzett Kriza Ákos, a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje (96 százalékos feldolgozottságnál), csaknem háromezer vokssal előzte meg a szocialista Káli Sándort, aki 2002 óta volt a város “első embere”. Káli már bejelentette a vereségét.

Káli Sándor az MTV-nek elmondta: emelt fővel távozik, és arra kéri az utódját, hogy folytassa a megkezdett fejlesztéseket, például a közlekedési, közrend-programokat. A közgyűlésben nem vesz részt, a jövőben az MSZP átalakítása tölti majd ki az idejét.

Csodálatos várost építene Kriza

“Nyolc év után, 2002 után újra polgári vezetése van Miskolcnak, és ez csak a miskolciak összefogásával jöhetett létre” – mondta Kriza Ákos, Miskolc új polgármestere vasárnap esti sajtótájékoztatóján. Úgy fogalmazott: a városlakókkal tárgyalták át az elmúlt hetekben a pártszövetség városi programját, és azok az elemek lettek a program alappillérei, amelyeket a miskolciak javasoltak.

“Az elkövetkező években közösen fogjuk Miskolcot építeni mindazokkal, akik itt élnek, munkánk alapja az állandó konzultáció lesz a városlakókkal” – tette hozzá az MTI-nek. Az új polgármester meggyőződése, ha Miskolc 170 ezres lakossága összefog, akkor csodálatos várost építenek, és dinamikus fejlődést tudnak teremteni a térségben.

Kriza Ákos politikai gondolkodását a keresztény, konzervatív, szociális értékrend hármasa határozza meg – olvashatjuk a honlapján. A Fideszbe hivatalosan 1997-ben lépett be. Első politikai megbízatásaként beválasztották a megyei választmányba. 2002-ben a megyei közgyűlés tagja lett, 2002-2006 között az egészségügyi bizottság elnöki tisztét látta el.

Kriza Ákos szavaz (fotó: MTI)

Kriza Ákos szavaz (fotó: MTI)

Már négy éve is indult a polgármesteri székért Miskolcon, akkor veszített az MSZP-s Káli Sándorral szemben. 2008 elejétől az egyház képviselőivel, civil szervezetek vezetőivel, és az élet különböző területeiről érkező szakemberekkel egy új Miskolc fejlesztési koncepciót dolgozott ki.

A jövőképének alapja az együttgondolkodás a miskolci polgárokkal. Az állandó párbeszéd révén lehet meghatározni azt, mire van szükségük az itt élőknek. Munkahelyteremtést és közbiztonságon alapuló városfejlesztést ígér.

Nagyváradon született, huszonöt évesen, 1990-ben telepedett le a borsodi megyeszékhelyen. Az új polgármester dolgozott a Diósgyőri Kórházban, majd háziorvos lett, jelenleg a miskolci MÁV Rendelőintézet orvos-igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik