Belföld

Kósa: nem elég a műkedvelő hozzáállás

Ami történt, nem volt váratlan - e szavakkal kommentálta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere azt a tényt, hogy negyedik alkalommal is a város első emberévé választották, és az önkormányzati közgyűlés 24 egyéni képviselői helyéből a Fidesz jelöltjei valamennyit megszerezték.

Kósa Lajos szerint már az ajánlócédulák gyűjtésekor nyilvánvalóvá vált, hogy az emberek támogatják azt a munkát, amelyet 1998-ban a Fidesz elkezdett Debrecenben.

“Ezt most folytatjuk: a legfőbb tennivalóink a munkahelyteremtés, a 2-es villamos beruházása, az ISPA-csatornázási program befejezése, a stadionrekonstrukció és a panelprogram folytatása” – sorolta az elkövetkező időszak tennivalóit Debrecen régi-új polgármestere.

A Fidesz országos kampányfőnökeként hozzátette: az országban a polgárok megerősítették a tavaszi döntésüket, és a legtöbb településen a Fidesz-KDNP jelöltjeire szavaztak.

“A választási eredményből kitűnik, hogy kampányüzeneteinket – erős gazdaság, több munkahely, rend és közbiztonság – támogatták az emberek, ugyanakkor az MSZP ellensúlyra vonatkozó felhívását elutasították, belátva, hogy a kormány törekvéseit nem kell ellensúlyozni “- fűzte hozzá Kósa Lajos.

“Az MSZP a negyedik választást veszítette el, de szemmel láthatóan nem tanult semmit. A Jobbik hozta a tavaszi eredményét, az LMP gyenge fővárosi szereplése azonban meglepetést okozott. Ebből is látszik, hogy “a lelkes, műkedvelő hozzáállás nem elég, vagy csak ennyire elég”, egy pártnak a szervezettségre is szüksége van” – mondta.

Kósa Lajos az ország előtt álló legfontosabb feladatok között az alkotmányozást, a költségvetést, az önkormányzatok feladatainak újragondolását, s ezzel kapcsolatban az önkormányzati törvény módosítását említette.
A fővárosban pedig teljes leltárral kell feltárni, mekkora az a károkozás, amelyet a “Demszky-Hagyó-Horváth-trió” maga után hagyott – nyilatkozta vasárnap késő este az MTI-nek Kósa Lajos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik