Belföld

Szanyi: át kell alakítani az MSZP-t

Szanyi Tibor szerint az önkormányzati választás után át kell alakítani az MSZP-t; a párt kampányfőnöke erről a Népszavában megjelent interjúban beszélt.

Mint mondta, az elnökség már az elmúlt hetekben is számos kérdésről tárgyalt, és politikai megrendelést is adott szakértőinek például arra, hogy a szervezetek túlfolyó önállóságát ésszerűbb mederbe tereljék.

Szanyi Tibor szerint a káderkiválasztás rendszerén és a politikusképzésen is változtatni kell. Fontosnak nevezte azt is, hogy a párttagok ne csak az alapszervekben fejthessék ki a véleményüket.

Az önkormányzati választási esélyeket illetően elmondta: hisz abban, hogy Szombathely, Miskolc, Szeged, Tatabánya, Vác, Pilis vagy Makó szocialista kézben marad, valamint a XIII. kerületben, Újbudán és más fővárosi kerületekben is nyernek. Úgy véli, Budapesten sokkal jobban szerepel majd az MSZP listája, mint tavasszal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik